A túlvilágra vezető út minden kihívására szolgált megoldással az egyiptomi Halottak Könyve
2019. február 13. 17:48 Múlt-kor
Szinte mindenki hallott már az ókori Egyiptomban használt rituális szöveggyűjteményről, a Halottak Könyvéről. Kevesebb szó esik azonban létrejöttéről, illetve a pontos szerepről, amelyet betöltött az ókori egyiptomiak életében.
Késői gyűjtemény
1842-ben Karl Richard Lepsius német egyiptológus örökre megváltoztatta az ókori egyiptomiak vallásáról alkotott képünket azzal, hogy kiadott egy régi temetési szövegekből álló gyűjteményt. Az ókorban „A napközbeni előjövés szövegei” néven ismert gyűjteményt Lepsius egyszerűen a Halottak Könyvének nevezte, és a benne foglalt 200 szöveg lenyűgöző betekintést nyújt a halál titokzatos világába megteendő út akadályaiba, örömeibe és félelmeibe.
A korábbi évszázadokban úgy gondolták, az ókori egyiptomi sírokban talált feliratok egy ősi szentírásból valók. Miután a tudósok megfejtették a hieroglif írást, rájöttek, hogy ezek valójában varázslatok, illetve „útmutatók” a halottak számára, hogy biztonságosan megtalálják útjukat a túlvilágon.
Habár a tudósok sejtették már korábban is, hogy valamiféle varázslattal kapcsolatos tartalma van a szövegeknek, Lepsius precíz sorrendje és az általa a szövegekhez társított sorszámok a mai napig meghatározzák a Halottak Könyvének tanulmányozását. Nem volt azonban az ókorban egységes változata a szövegeknek – a varázsszövegeket számos formában megtalálták már, amelyek nem azonos felépítésűek, azonban Lepsius aprólékos munkája lehetővé tette, hogy a kutatók sokkal inkább egy koherens munka részeiként tekintsenek rájuk.
A különféle szövegeket megtalálták már papirusztekercseken, a mumifikáláshoz használt kötéseken, a sírok falain, szarkofágokon, és a halottak mellé helyezett tárgyakon is. Az eredetileg csak uralkodói használatra készült Halottak Könyvének legrégebbi részei a Piramisszövegek néven ismert temetkezési írásokból származnak, amelyek az Óbirodalom idejére, Kr. e. 2300-ra vezethetők vissza.
Hogy mikor és hogyan került először összeállításra a Halottak Könyve, továbbra is rejtély. Az első ismert példa a 13. dinasztiabeli királyné, Mentuhotep (Kr. e. 1633–1552) szarkofágján található, azonban a Középbirodalom és az Újbirodalom közötti, úgynevezett második átmeneti kor során használata átalakult, és már nem kizárólag az uralkodók privilégiuma volt. Bárki, akinek volt pénze íratni vagy venni egy példányt belőle, reményei szerint megnövelhette vele a túlvilágon való sima átkelés esélyét.
Az Újbirodalom (kb. Kr. e. 1539–1075) idejére a használata már igen elterjedt volt. Egyes példányait gazdagon illusztrálták és drágán adták, mások mondhatni „tömeggyártottnak” tűnnek, üresen hagyott helyekkel, ahová az elhunyt nevét beírhatták. Hosszú evolúciója ellenére a szöveg funkciója ugyanaz maradt az előkelők és a köznép számára is: megkönnyíteni az elhunyt átkelését az alvilágon, védelmet nyújtva nekik az úton leselkedő veszélyek ellen