A szimbólumokra is nagy gondot fordítottak a Barbarossa hadművelet megtervezői
2024. június 22. 10:35 Múlt-kor
1939 őszén még barátokként kezdték a II. világháborút, az 1941-es év második felében már véres harcokat vívott egymással a két diktátor vezette nagyhatalom, a náci Németország és a kommunista Szovjetunió. Ugyan a lehetséges casus bellik száma végtelen, a 83 éve, 1941. június 22-én megindított Barbarossa hadművelet célja egyértelmű volt: a németek három irányból, minél előbb térdre akarták kényszeríteni a Szovjetuniót, hogy elkerüljék az esetleges több frontos háborút. A hibás stratégiáért nagy árat kellett fizetniük, a terv a kezdeti sikerek ellenére kudarcot vallott.
Barátból ellenség
Adolf Hitler már a Mein Kampf című könyvében, 1925-ben kijelentette, hogy a német népnek élettérre (Lebensraum), földre és nyersanyagokra van szüksége: ennek biztosításának a legkézenfekvőbb módja a Szovjetunió meghódítása lehet.
Ami a lakosságot illeti, a náci fajelméletben a „szláv fajt” „Untermenschnek”, azaz alsóbbrendűnek tekintették, akiket „zsidó-bolsevik” vezetők uralnak, így az „Übermenschnek” kell biztosítania az emberiség fennmaradását.
Nyugat-Európa 1938-ban feláldozta a béke oltárán Csehszlovákiát, teret adva a náci Németországnak a keleti irányú terjeszkedéshez. Ugyan korábban ideológiai és politikai értelemben is ellenfelek voltak, ez a „tőrdöfés” – a szovjetek nem akartak áldozati bárányok lenni a nyugati nagyhatalmak oltárán – Sztálint arra sarkallta, hogy a németekkel kössenek szövetséget. Így a Nyugat – egyelőre – magára maradt.
A hangzatos elvekkel szemben reálpolitikai megfontolásokból a nácik megkötötték a szovjetekkel a két külügyminiszter nevéről elhíresült megnemtámadási egyezményt, a Molotov-Ribbentrop paktumot, amelynek az egyik sarkalatos pontja Lengyelország és a Baltikum államainak befolyási övezetek szerinti felosztása volt.
A jó – de mindvégig bizalmatlan – viszony a világháború kezdeti szakaszában is kitartott, sőt, valós esély kínálkozott arra is, hogy Japán és Olaszország után újabb nagyhatalomként a szovjetek csatlakozzanak a tengelyhatalmakhoz. 1940 novemberében a németek meg is tették ajánlatukat, amelyet a leendő szövetséges nem fogadott el. Az ellenajánlatra a németek nem adtak választ, így elkerülhetetlennek tűnt a konfliktus a két állam között.
A lehetséges casus bellik száma végtelen. Az érdekszféra-ütközés a Balkánon, egy esetleges szovjet támadástól való félelem vagy Németország növekvő gazdasági – elsősorban nyersanyagbeli – igényeinek biztosítása egyaránt a kiváltó okok között szerepel. Továbbá az sem elhanyagolható tény, hogy egy gyors győzelemmel a németek teljesen izolálni tudták volna Nagy-Britanniát, míg az időhúzással egy esetleges brit-szovjet szövetség megalakulását kockáztatták.
Német menetoszlopok 1941 júniusában (kép forrása: Wikipédia/ Bundesarchiv, Bild 101I-186-0184-02A / Otto / CC-BY-SA 3.0 de)
A stratégia a már korábban alkalmazott Blitzkrieg (villámháború) elvére épült. Az 1940. december 18-án kiadott 21. számú hadműveleti utasítás a 12. században uralkodó I. „Rőtszakállú” Frigyes császárról a Barbarossa nevet kapta, a terv végső formájában 1941. február 15-én került Hitler asztalára.
Az első fázisban a páncélos ékek feladata volt áttörni a védelmet, majd az ellenséges területre mélyen benyomulva elvágni az utánpótlási vonalakat, és bekeríteni a szovjet seregeket. A második fázisban a már központi irányítás nélküli egységek maradék ellenállását kellett volna a gyalogságnak felmorzsolni.
A Führer egyfajta keresztes hadjáratként fogta fel a bolsevizmus elleni harcot. Alábecsülte az ellenfelet, mind „faji”, mind technikai értelemben, noha a vezérkarból többen kifejezték aggályaikat a hadjárattal kapcsolatban. A német támadás nem lehetett meglepetésszerű, hiszen ekkora haderő összevonását nem lehetett észrevétlenül végrehajtani.
A szovjetek 1941 januárja és márciusa között 15–20-szor annyi kémet fogtak el, mint az előző év azonos időszakában. A készülő offenzíváról diplomáciai csatornákon keresztül is értesítették a szovjet vezetést. Ennek tudatában nehezen érthetőek azok a katasztrofális vereségek, amelyeket elszenvedtek az első hónapokban.
A válasz Sztálin hibás helyzetértékelésben keresendő, aki úgy gondolta, hogy a Wehrmacht csak egyetlen frontszakaszon – délen – indít majd támadást a gazdasági erőforrások megszerzéséért, ráadásul a hadművelet megkezdését későbbre, nem az 1941-es évre várta.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
