„A szerelem nélküli kötöttség nyomorúsága” – miért nem ment soha férjhez Jane Austen?

2017. december 20. 14:29

Fanny Knight 1814-ben hosszan őrlődött azon, hogy elfogadja-e egy kérőjének házassági ajánlatát. Nagynénje sem könnyítette meg túlzottan a dolgát, mert bár felhívta a figyelmét arra, hogy „ajándék lónak ne nézze a fogát”, ugyanakkor figyelmeztette arra is, hogy „semmi sem hasonlítható a szerelem nélküli kötöttség nyomorúságához.”

A fiatal lánynak levélben tanácsot adó nagynéni nem volt más, mint a 19. századi angol irodalom legendás alakja, Jane Austin. Az angol írónő regényeinek éleslátásával szembefordult a korban jellemző romantikával és a kritikai realizmus egyik előfutáraként már olyan, korábban elkerült vagy csak nagyon idillisztikusan ábrázolt témákat feszegetett mint a szerelem vagy a házasság. Bár maga sosem ment férjhez, élete során rengeteg tapasztalatot szerzett ezeken a területeken.

A Büszkeség és balítélet szerzőjének írásaiban visszatérő elem a házassági piac, vagyis a korszak párválasztási gyakorlata. Ennek lényege, hogy a férfiak elsősorban nem érzelmi, hanem sokkal inkább anyagi szempontok alapján választották ki jövendőbelijüket. Így az a lány számított „csábítónak”, akinek családjától gazdag hozományra lehetett számítani. Jane Austen életében ez komoly problémát jelentett, hiszen szülei igencsak nehéz anyagi helyzetben voltak, így semmivel sem tudtak hozzájárulni az ő és nővére, Cassandra hozományához.

Egy szegény sorból érkező fiatal lány ezért egyedül szellemességére és szépségére támaszkodhatott, ha mégis az ujja köré akart csavarni egy későbbiekben számára anyagi biztonságot jelentő férjjelöltet. Jane – hasonlóan regényeinek főszereplőihez – egyik tulajdonságnak sem volt híján, így élete során több lehetősége is nyílt arra, hogy megházasodjon.

A lány elsőként családjának egy ír barátjával, Thomas Lefroyjal került közelebbi kapcsolatba, akivel 1795-ben ismerkedtek össze. Több alkalommal is együtt jelentek meg különféle partikon, és leveleiben Jane gyakran dicsekedett nővérének arról, hogy mennyit táncoltak és milyen rendezvényekre látogattak el.

1796 januárjában aztán egy igen különös levelet küldött Cassandrának: „Erősen arra számítok, hogy ajánlatot kapok majd barátomtól az este folyamán. El kell azonban utasítanom, hacsak meg nem ígéri, hogy megszabadul a fehér kabátjától.” Eme sorok értelmezése máig vitára ad okot az irodalomtörténészek körében, így az sem bizonyos, hogy valóban egy házassági ajánlatról volt szó benne és azt sem tudjuk, hogy mit jelképezhet az a bizonyos fehér kabát. Mindazonáltal Jane Austen és Lefroy kapcsolata ekkor bizonyosan véget ért, hiszen a férfi hamarosan visszatért Írországba, ahol később a legfelsőbb bíróság vezetőjévé emelkedett.

Ezt követően 1802-ben nyílt az írónőnek lehetősége – ezúttal már bizonyosan – arra, hogy megházasodjon. Ekkor a maga 27 évével a kor viszonyai között már „vénlánynak” számító Austent a nála 6 évvel fiatalabb (!) Harris Bigg-Wither kérte feleségül. A lány igent is mondott az ajánlatra, de a jegyesség nem tartott sokáig. Alig egy nappal később ugyanis Jane felbontotta az eljegyzést. Máig nem tudni pontosan, hogy mi vezette erre a döntésre. Egyesek szerint a gyászoló nővérével való együttérzés (aki éppen ekkor vesztette el vőlegényét) állhat az ügy hátterében, mások az évekkel később unokahúgának írt levélre mutatnak, miszerint Jane nem akart szerelem nélkül házasodni.

Ezt követően nem ismerünk több esetet az írónő életéből, amikor felmerült volna a házasság lehetősége. A korban szokatlan női életút és a mögötte álló motivációk megértését nehezíti, hogy Jane halála után Cassandra elégette levelezésük legnagyobb részét (ez bevett gyakorlatnak számított a korban), így csak néhány fennmaradt üzenet és leginkább az Austen nevet halhatatlanná tévő regények révén nyerhetünk bepillantást az írónő személyiségébe.