A részegség 12 árnyalata a középkorban
2017. október 17. 14:18
A tiroli nemesi családba született Oswald von Wolkenstein a középkori Európa igazi kalandora volt. Megfordult az ismert világ szinte valamennyi pontján és diplomataként még Luxemburgi Zsigmond udvarában is szolgált. Utazásai mellett előszeretettel írt verseket is, egyikben például azt foglalta össze, hogy mit gondolhatott a középkor embere a túlzott iszákosságról.
Oswald von Wolkenstein a középkor egyik igazi nagy életművésze volt. Alig tíz éves múlt, amikor maga mögött hagyva családját apródnak állt és beutazta az – akkor ismert – világot. Az Ibériai-félszigettől kezdve, Franciaországon és Poroszországon át, eljutott egészen a Baltikumig, de járt Krétán, a Szentföldön és még Grúziában is (sőt, a Fekete-tengeren egyszer hajótörést is szenvedett.) Később IV. Frigyes osztrák herceg, majd Luxemburgi Zsigmond magyar király és német-római császár szolgálatában is állt, mint diplomata.
Élete és vándorlásai során sosem ijedt meg semmiféle perpatvartól, legyen szó épp a testvéréről, idegesítő szomszédról vagy épp egy ellenpápáról. Kalandjait és tapasztalatait pedig előszeretettel örökítette meg verseiben is. Így született meg az Und swing ich nu című alkotása is, amelynek alábbi részletében a 15. század fordulóján Wolkenstein azon embertípusokat gyűjtötte egy csokorba, akikkel a kocsmázásai során találkozott:
Előfordul, hogy valaki bölcsnek képzeli magát
és ettől várja emelkedését hírnevének
miután megtapasztalta hatását a szőlő levének.
A következő azt hiszi, hogy olyan pénzes,
hogy még a császár sem ér fel erszényéhez.
A harmadik úgy tűnik, hogy éhes mint egy ló,
s nincs elég hús vagy rohadó étek,
mely megtöltené feneketlen bendőjét.
A negyediket sírni és ríni késztetik nagy bűnei
és szívét a megbánás szenvedélyes tüze emészti
bár, hogy miért azt rajta kívül senki sem érti.
Az ötödik erkölcstelen tetteket kíván,
amelyeknek éjjel s nappal is szenteli magát
amint megtapasztalta a bornak hatalmát.
A hatodiknak szánalmas szokása:
kárhoztatja lelkét hamis esküvésekkel
üresen érkezik így majd az Úr színe elé.
A hetedik harcra kész és morog mint egy kutya
láncra verve, és ugat újra és újra,
kerek feje kész a harcra.
A nyolcadik oly boldog lesz a részegségben,
hogy eladna becsületet, javakat, feleséget és gyereket,
a gonosz benne így jelenik meg.
A kilencedik teljesen gyámoltalan,
bármit hall, lát vagy tud,
azt tudja mindenki más is azon nyomban.
A tizedik harcol, nehogy elnyomja az álom.
A tizenegyedik vad dalokat énekel
és sikít gátlás nélkül legyen éppen éjjel vagy nappal.
A tizenkettedik pedig oly részeg lesz a sok italtól,
hogy már érzi az alkoholt torkának tetején,
s önként adja meg a fogadós fizetségét.
A részegség különféle fajtáinak leírásában a kutatók elsősorban nem a költő személyes tapasztalatait látják, hanem sokkal inkább mindazon negatívumokat, amelyeket a középkor embere általában a túlzásba vitt alkoholfogyasztáshoz kapcsolt. Ezek között olyan, ma is élő sztereotípiákkal találkozhatunk mint a kocsmai verekedést provokáló részegek vagy éppen az ittasan mindent kifecsegők esete.
Kiderül a versből az is, hogy a középkori iszákosok egyik legsúlyosabb bűnének a saját családjuk elszegényítését tartották. Megjelennek továbbá kifejezetten vallási vonatkozások is, így például a részegségükben hamisan esküdözők este, akik ezzel a kárhozatra ítélik magukat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
