A részecskekutatás egyik alapeszközét alkotta meg tanítványával Hans Geiger
2024. szeptember 24. 15:05 Múlt-kor
Mazsolás puding, aranylemez és a selyempapírra kilőtt gránát
A Rutherford vagy Geiger-Marsden-kísérlet 1909 és 1911 között zajlott le. Ennek során alfa-részecskékkel bombáztak egy vékony aranylemezt. Az 1910-es évek végére sokan sokféleképpen gondolkodtak az atom szerkezetéről.
Thomson „mazsolás puding” modellje szerint a negatívan töltött részecskék, az elektronok a pozitív töltésű anyagot ugyanúgy pettyezték be, mint a mazsolák a pudingot. Thomson szerint az atom belsejében az anyag többé-kevésbe egyenletesen oszlik el, eszerint az alfa részecskéknek eltérülés nélkül, lassulva kellene a lemezen keresztülhaladniuk, mint a puskagolyó a vízben. Geigerék kísérletében azonban néhány hélium atommag iránya jelentősen megváltozott.
Hans Geiger
Az eredmény mindenkit meglepett. Rutherford erre így emlékezett vissza: „Határozottan ez volt a leghihetetlenebb eredmény, amellyel életemben találkoztam. Majdnem olyan hihetetlen volt, mintha valaki egy 15 hüvelykes gránáttal egy selyempapír-darabkára tüzelne, és az visszatérve őt magát találná el.”
Geiger és Marsden mérési eredményei bizonyították Rutherford hipotézisét. A türelmes és kitartó munkájuk elvezetett az atommag felfedezéséhez, ami egész világképünket megváltoztatta. A Rutherford-féle szórási kísérlet eredményeként Ernest Rutherford és a kutatásával idekapcsolódó Niels Bohr egy olyan atommodellt alkotott meg, amelyben a pozitív töltésű atommagot a negatívan töltött elektronok felhője veszi körül.
Megmérték azt is, hogy egy átlagos atommag mérete úgy aránylik az egy méterhez, mint a gombostű feje a Föld-Nap távolsághoz. Emellett a szóratási (ütköztetési) kísérletek bevezetésével a mérési eljárásokat is forradalmasították. Ennek során részecskenyalábot bocsátanak céltárgyakra, és megfigyelik, hogy a részecskék hogyan szóródnak szét a céltárgy atommagjain.
A Geiger-számláló 1932-ből (Wikipedia / Science Museum London / CC BY-SA 2.0)
Geiger első világháborús katonai szolgálata után Berlinbe költözött. Tanítványával, Walter Müllerrel továbbfejlesztette részecskeszámlálóját és 1928-ban elkészítették a később róluk elnevezett számlálócsövet, a Geiger-Müller-számlálót. A részecskeészlelők (detektorok) működés közben minden egyes nagyenergiájú részecske becsapódásakor jellegzetes kattogó hangot adnak. A részecskekutatás alapeszközének számító berendezés emellett számtalan más célra is alkalmas, a kozmikus sugárzás mérésére és radioaktív kőzetek felkutatására is.
Geiger a következő évben a tübingeni egyetem professzoraként a kozmikus sugárzást kutatta, megfigyelte az úgynevezett légi záporokat, melyek akkor keletkeznek, amikor a bolygónkat elérő sugárzás kölcsönhatásba lép a légkör molekuláival.
Mire 1937-ben a berlini Tudományos Akadémia tagjává választották, már meggyőződéses nemzetiszocialista volt. Azokat a zsidó kollégáit is feladta, akik korábban segítették őt, és részt vett a Harmadik Birodalom atomfegyverprogramjában is.
Berlin ostromát és szovjet megszállását még megérte, egészsége azonban leromlott. A nyáron potsdami házából kiebrudalták, mivel az a háborút lezáró szövetséges konferencia helyszíne körül kijelölt „tiltott zónába” esett. Hosszú betegeskedés után,1945. szeptember 24-én hunyt el a helyi kórházban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
