A pesti vasút „göröngyös” útja az első kapavágástól az első utazásig
2021. augusztus 12. 11:52 Fejes Antal
Ugyan a történelemkönyvekből a legtöbben csak a Pest-Vác vasútvonal 1846-os átadására emlékeznek, évtizedes munkálatok készítették elő az első hazai gőzös útnak indulását. Késhegyre menő vitákban gazdasági, politikai és nemzeti érveket ütköztettek a felek, végül a Duna pesti oldalát választották a magyar főváros és Bécs közötti vasúti kapcsolat kiindulási helyszínéül. Pest mint szabad királyi város „háborúja” a vasúttársasággal, Ullmann Móric botránya és számtalan egyéb tényező hátráltatta az építkezést, míg végül 1846. július 15-én ünnepélyesen átadták a Pest-Vác szakaszt a forgalomnak.
A vasút mint forradalmi gondolat
A vasutak megjelenése előtt a postakocsik bonyolították le a szárazföldi közlekedés jelentős hányadát. Három típust különböztettek meg: a gyorsposta az utasokat, leveleket, csomagokat szállította, a lassúbb postaszekér az értékesebb áruk mellett ugyancsak vitt utasokat, míg a postai társzekeret kizárólag áruszállítási célokra vették igénybe.
A gyorsposta csak két útvonalon közlekedett: Buda és Bécs között 30 órás, Pozsonyból Bécsbe 6 órás menetidővel. A postásszekerek mindössze nyolc irányban közlekedtek, akadt olyan is, amely csak kéthetente járt. A társzekér Budáról Bécsbe 57 óra alatt jutott el.
A szilárd burkolatú, épített úthálózat már II. József abszolutisztikus reformterveiben is szerepelt, tehát az 1827-28. évi országgyűlésnek már volt mire alapoznia, amikor kijelölte a hazai főközlekedési úthálózat irányait.
A közlekedés történetében időközben forradalmi változás következett be, megjelent a vasút. A Liverpool-Manchester vonal 1829-es megnyitása után előbb Anglia, majd Európa-szerte vasútépítési „láz” tört ki. (A szárazföldi Európában az első vasútvonal Belgiumban, Brüsszel és Mechelen között nyílt meg 1835-ben.)
A hazai vasúthálózat kiépítésének gondolata, jórészt gróf Széchenyi István 1832-es angliai utazásának hatására született meg. Az 1836. évi XXV. törvénycikkben kijelölték az ország fő közlekedési útvonalait, ösztönözve egyaránt a belvízi hajózás, az útépítés és a vasutak fejlesztését.
A vasútépítésben két tőkéscsoport volt érdekelt, akik egymással ellentétes vonalvezetést képzeltek el. Abban mindkét fél egyetértett, hogy Pest és Buda mielőbbi összekötése Béccsel az elsőszámú cél, lehetőleg a legrövidebb úton, a Duna-völgyét követve.
Duna-parti kérdések
A báró Georg Sina (Sina György) bécsi bankár vezette érdekcsoport a jobbparti, Bécs – Győr – Ószőny – Tata – Buda kapcsolatot kívánta kiépíteni. Sina terve már jóval korábbra nyúlt vissza, igaz, eredetileg csak egy Bécs – Schwechat – Bruck an der Leitha – Moson – Győr (Gönyű) vasútvonalat szeretett volna építtetni két szárnyvonallal (Bruck an der Leitha – Pozsony és Bécsújhely – Sopron). Az Al-Dunáról érkező gabonával rakott „bőgőshajók” a Gönyű-Győr vonalnál feljebb ugyanis már nem tudtak hajózni, a gabonát a gönyűi kikötőben ki kellett rakodni, és onnan társzekerekkel Bécsbe szállítani.
A vasútépítési terveket 1836-ban Sina felterjesztette a birodalmi kormányzatnak, és 1838. január 2-án az előzetes vasútépítési engedélyt is megkapta. 1838. március 20-án került sor a Wien-Raaber Eisenbahn-Gesellschaft (Bécs-Győr Vasút Részvénytársaság) megalapítására 12,5 millió osztrák értékű forint részvénytőkével, amelyből 8,5 milliót Sina jegyzett.
A győri városatyák azonban nem lelkesedtek a jelentős vízrendezési munkákkal is járó terv iránt, és főleg az aggasztotta őket, mi lesz, ha a vasútvonalat mégis továbbépítik kelet, azaz Buda felé: Győr ebben az esetben elveszíti előnyét a kereskedelemben.
Sina eredeti tervére a végső csapást az jelentette, hogy 1839-re üzleti ellenfele, Salomon Rotschild és annak pesti üzletársa, szitányi Ullmann Móric már megkezdte a Pestet Béccsel összekötő balparti vasútvonal, a Magyar Középponti Vasút előmunkálatait, amely az ausztriai Gänsendorfnál csatlakozott volna az osztrák Nordbahnhoz.
Bár a Bécs-Győr vasútvonalból 15 kilométernyi már elkészült, Sina 1842-re úgy látta, a konkurencia miatt már nincs értelme a munkát folytatni, és a vasútépítés leállítását kérte Bécsben. Ehhez a birodalmi kormányzat nem járult hozzá, sőt élve azon jogával, hogy Sina nem kapott kizárólagosságot a vasútépítésre, a vonal osztrák szakaszának építését állami kézbe véve folytatták Gloggnitz felé, viszont a magyarországi szakaszokra adott koncessziót visszavonták.
Ennek fényében a Magyar Középponti Vasút ellenében benyújtott Bécs – Győr – Ószőny – Tata – Buda vonalvezetés a Bécs-Győr vasút továbbgondolása, de a kortársak és az utókor is meg volt győződve arról, hogy Sina az Ószőny és Buda közti vonal megépítését nem gondolta komolyan.
Széchenyi saját érdekétől is vezérelve Sina tervét támogatta, mert a báró esetleges sikere reményt adott arra, hogy megépül a Sopron-Bécsújhely vonal, amely a nagycenki Széchenyi birtokot kapcsolta volna be az osztrák birodalmi vasúthálózatba.
Az Ullmann Móric által képviselt, a Duna balpartján közvetlenül vezetett Pest –Vác – Párkány-Nána – Érsekújvár – Pozsony – Marchegg irányú összeköttetést biztosító vasútépítési koncepciót a hazai politikai életből Kossuth támogatta a leghatározottabban.
A két fél között nemegyszer elfajuló vitában még a „nemzetiségi kártya” is előkerült: Kossuthék azzal vádolták Sináékat, hogy az ő tervezetük zömmel nemzetiségiek által lakott vidéken vezet át (az országhatártól Győrig zömmel németek által lakott területen, Ószőny és Buda között szlovákok és németek lakta hegyvidéken), míg Ullmannék koncepciója Pesttől Pozsonyig szinte színmagyar területen haladna.
A kétféle vonalvezetési koncepció közül végül a Kossuth által is támogatott „nemzeti” álláspont került ki győztesen, és az Ullmann-féle csoport kezdhette meg a vasútépítést. Sina visszatért az ausztriai vasútépítésekhez.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
