A németek és a szövetségesek is amfetaminokkal „doppingolták” katonáikat a második világháborúban

2019. június 27. 17:37 Múlt-kor

Az 1940-es években a német csapatok (és több szövetségesük is) bőven el voltak látva egy Pervitin néven forgalmazott metamfetaminnal, míg az amerikaiak és a britek ugyanerre a célra egy Benzedrine nevű szert osztottak embereiknek.

Az ezen élénkítőszereket (és gyakran mást is – például kokaint) kiporciózó felcserek így képesek voltak napokig ébren tartani a katonákat, emellett a szerek hatása alatt a csapatok hosszabb ideig tudtak rendkívül kedvezőtlen viszonyok között is megfelelően teljesíteni, továbbá – nem utolsósorban – a harctéri stressz és a poszttraumás stressz hatásait is hatékonyan tompították a drogok.

A katonák teljesítménynövelő szerekkel való ellátása tulajdonképpen egy sajátos fegyverkezési versenyt jelentett önmagában is. A különféle készítményeket elfogyasztó katonák képessé váltak jócskán túllépni a normális emberi teljesítőképesség határait is, a droghasználat hosszú távú következményeit azonban többnyire figyelmen kívül hagyták az illetékesek.

Az amfetaminok csoportjába sorolt anyagok, így a metamfetaminok is a központi idegrendszerre fejtenek ki hatást. Euforikus közérzetet váltanak ki, növelik az odafigyelés képességét, és csökkentik az étvágyat.

A fő különbség a metamfetaminok és más amfetaminok között az, hogy előbbiekből az egy adagban a szervezetbe juttatott nagyobb mennyiség is azonnal hatást fejt ki az agyban, így hosszabb ideig is képesek hatni egyetlen adagból azonban emiatt jóval nagyobb kárt is okozhatnak hosszú távon a központi idegrendszerben.

Félelem nélkül

A Pervitin nevű metamfetamint az 1930-as években élvezeti célú szerként forgalmazták Németországban, azonban a tudósok már ekkor is folytattak kísérleteket annak megfigyelésére, hogy például a szert fogyasztó diákok mennyi ideig tudtak ébren maradni úgy, hogy még jól teljesítsenek vizsgáikon – mondta el James Holland brit történész, a második világháború szakértője.

1940-re a német légierő, a Luftwaffe már széles körben osztott ki Pervitint pilótáinak, hogy jobban meg tudjanak birkózni a hosszú repülésekkel, illetve hogy elűzze az álmosságot és az éhséget abban az esetben, ha lezuhannak, és bujkálniuk kell.

Holland megjegyzi, éppen 1940-ben folyt az úgynevezett angliai csata, azaz a szigetország feletti légi uralomért vívott küzdelem a Luftwaffe és a brit királyi légierő (RAF) között. Szerinte ez azt is mutatja, hogy a lehengerlő német légi ostromot jelentős mértékben az amfetamin táplálta.

A brit hadügyminisztérium becslései szerint a légiharc három hónapja alatt – 1940 áprilisától júniusáig – körülbelül 35 millió Pervitin tablettát juttattak el mintegy hárommillió német katonához, tengerészhez és pilótához, írta Nicolas Rasmussen, az ausztrál Új- Dél-Walesi Egyetem kutatója 2011-ben.

Nem véletlen, hogy éppen május végére voltak képesek a német csapatok tíz napi erőltetett menettel körbevenni a brit csapatokat Dunkerque-nél, ahonnan aztán minden elérhető hajót és erőforrást igénybe véve evakuálták őket.

Rasmussen beszámolója szerint a brit lapok már ekkoriban szuperképességekkel ellátott német pilótákról cikkeztek, akikre nem hatnak a nehéz manővereknél sem a G-erők, és „bedrogozott, félelem nélküli, berzerk” német ejtőernyősökről terjengtek hírek.

„Nem tudsz funkcionálni”

Miután a brit hírszerzés ügynökei több lelőtt német pilótánál is felfedezték a Pervitin tablettákat, a vezetőség elhatározta, hogy saját katonáikat is hasonló „kémiai előnnyel” látják el. A választás végül a Benzedrine nevű metamfetaminra esett, tablettaként és inhaláló formában egyaránt.

Az RAF 1941-ben egyezett bele használatába, az adott repülőszázadhoz vagy légi bázishoz tartozó hadiorvos mérlegelési jogkörébe helyezve annak kiosztását.

Holland szerint bár a Benzedrine valamivel kevésbé volt veszélyes, mint a Pervitin, ez a szer is számos veszélyt hordozott magában.

„Nem engedi, hogy elaludj, de nem akadályozza meg a fáradtság érzését. A test nem kap lehetőséget felépülni a fáradtságból, így eljön az a pont, amikor lejössz a drogról, és egyszerűen összeesel, nem tudsz funkcionálni” – mondta a történész.

A brit és az amerikai haderők annak ellenére felkarolták az amfetaminhasználatot, hogy akkoriban ezekről a szerekről még nem lett egyértelműen bebizonyítva, hogy növeli a fáradt alanyok teljesítményét – írta a 2011-es tanulmányban Rasmussen.

Az ausztrál kutató szerint a szövetségesek sokkal inkább hangulatjavító tulajdonságai miatt vezették be a szert – növelte az agressziót, és általános javulást hozott a harci morálnak is.

Amikor 1942-ben a Torch hadművelet keretében az amerikai csapatok partra szálltak Észak-Afrikában, szintén amfetamin hatása alatt vonultak harcba: Eisenhower tábornok parancsára a hadművelethez félmillió Benzedrine-tablettát is szállítottak a katonáknak.

Még ugyanebben az évben írt egy brit parancsnok is egy jelentést, amelyben arról számolt be, hogy a 24. páncélos dandár katonái egy egyiptomi ütközet előtt napi 20 milligramm Benzedrine-t kaptak, miközben ugyanekkor a javasolt napi adag a légierő pilótái számára 10 milligramm volt.

Napjainkban mindenfajta amfetamin esetében tudjuk, hogy magas a függőség kialakulásának és a káros mértékű használatnak a kockázata, ezt azonban az 1940-es években még elutasították a szakértők.

„A második világháború végére egyre növekedett e drogok mellékhatásainak ismerete” – mondta el Holland. „Amit nem tudtak, az az, hogy mi a teendő az emberekkel azután, hogy rákaptak – ezt nehézségek árán kellett megtanulniuk az elkövetkező évek során.”

„A függőség valódi mértékét, és hogy mennyire károsak tudnak lenni, nem értették kellően” – mondta a történész. „A háború végén kevés segítség állt rendelkezésre azoknak, akik függővé váltak.”