A német és a francia trónörökös is meg akarta szerezni az első magyar királynőt

2020. május 17. 11:49 Múlt-kor

Mária 1371-ben Nagy Lajos király és annak második felesége, Kotromanics Erzsébet harmadik leánygyermekeként született. Mivel nővérei meghaltak és Lajosnak nem született fiúgyermeke, apja mindent elkövetett, hogy számára biztosítsa a trónt. I. Lajos fiúsítatta leányait, így Mária, a magyar-lengyel perszonálunió miatt rögtön két trón, a magyar és a lengyel várományosává vált. Lajosnak életében még lánya eljegyzését is sikerült megszerveznie: párjának a német-római császár fiát, Luxemburgi Zsigmondot szemelte.

Nagy Lajos 1382-ben elhunyt és az eredeti tervek felborultak. A nőági örökösödés gyakorlatba ültetése még sikerült, mert a király halála után pár nappal 1382. szeptember 17-én Máriát Székesfehérváron megkoronázták. Ezzel ő lett az első nő a magyar történelemben, aki viselhette a Szent Koronát.

A nagypolitika irányítását az anyakirályné, Erzsébet és Garai Miklós nádor vette át. A bonyodalmak a lengyelekkel kezdődtek, mivel az ottani főurak olyan uralkodót akartak a trónra, aki az országban él. Erzsébet úgy döntött, hogy fiatalabb leányát, Hedviget küldi a lengyelekhez, így a perszonáluniónak vége lett. A magyar ügyek viszont ennél sokkal szövevényesebben alakultak.

Garai Erzsébet anyakirálynével karöltve átlépett Luxemburgi Zsigmondon és a cseh-német politikai irányvonal helyett a százéves háborúban megerősödő franciákban látott fantáziát, így VI. Károly francia király öccsét, Lajost szánták Máriának. A frigy közvetítők útján létrejött, de a hoppon maradt Zsigmond nem ült tétlenül és bátyja, a cseh király, IV. Vencel révén fegyveres erővel tört be az országba, hogy megszerezze Máriát és vele együtt a magyar trónt.

A magyar előkelők egy jelentős hányada is Zsigmondot támogatta, így az országba betörő fiatalember 1385. november 1-én házasságra léphetett Máriával, amire válaszul Lajos visszalépett. Ám az ifjú pár nem sokáig örülhetett a nyugalomnak, mert a déli főúri liga vezetői: Horváti János macsói bán és Horváti Pál zágrábi püspök, akiknek nem nagyon tetszett a nőági örökösödés egy másik trónkövetelőt, a Nagy Lajos udvarában nevelkedő nápolyi királyt, III. (Durazzói) Károlyt támogatták.

A déliek nem sokat teketóriáztak, 1385. december 31-én Székesfehérváron királlyá koronázták a nápolyit, aki II. Károly néven lépett a magyar trónra és hamar rekorder lett, ugyanis személyében a legrövidebb ideig uralkodó királyunkat tisztelhetjük. Károly pünkösdi királysága mindössze 55 napig tartott, mivel az anyakirályné merényletet szervezett ellene, amelyet Forgách Balázs sikeresen végre is hajtott.

A Délvidék urai felfortyantak a király halálának hírére és lázadást szítottak. Erzsébet úgy gondolta, hogy van akkora tekintélye, hogy személyesen le tudja majd csillapítani a Horvátiakat és elindult délre. Az elgondolás megbukott, mert 1386 júliusában Diakovárnál feltartóztatták a kíséretét, Máriát és Erzsébetet elfogták és Novigrad tengerparti városba vitték őket. Garai nádor és Forgách Balázs nem volt ilyen szerencsés, őket kardélre hányták.

Erzsébet, a nagy konspirátor azonban a börtönben sem nyugodott, így Horváti János 1387 januárjában megölette. A krónikák szerint Máriának végig kellett néznie anyja halálát. Meggondolatlan lépés volt ez, mert a királynégyilkosságot a főurak nagy része elfogadhatatlannak tartotta, így sokan az időközben az országba visszatért Zsigmond mellé álltak, akit 1387 márciusában megkoronáztak. Zsigmond ezek után az Adria felé tekinthetett és 1387 júniusában velencei segítséggel kiszabadíthatta feleségét. Zsigmond eleinte társuralkodóként tevékenykedett Mária mellett, de a hatalom pár év múlva az ő kezében összpontosult.

A szépirodalomban és a magyar történetírásban sokszor utalnak arra, hogy Zsigmond és Mária finoman szólva nem kedvelték egymást. Zsigmondot egy csélcsap férfinek, míg Máriát egy nem túl vonzó asszonynak festik le ezekben a művekben. Viszont az elsődleges forrásokból, az oklevelekből, amelyekből képet kaphatunk arról, hogy a király és a királynő hol tartózkodott, az szűrhető le, hogy gyakorta egy helyen tartózkodtak, azaz ha nem is bolondultak egymásért, valószínű, hogy a kor arisztokratáinak átlagos, vagyoni és hatalmi érdekek által átszőtt házaséletét élték.

Beszédes az is, ahogy Zsigmond Mária halálának hírét fogadta. A 15. század utolsó harmadában magyar földön tevékenykedő történetíró, Antonio Bonfini így írt erről: „[Zsigmond] még nem ért Budára, amikor jelentést kapott a királynő haláláról; e hírre oly nagy szomorúság öntötte el, amekkorát még soha más nem okozott neki.” 1395-ben Mária áldott állapotban volt, amikor a Budai-hegyekben lovasbalesetet szenvedett, amelybe magzatával együtt belehalt.