Múlt-kor.hu

A modern remetekirályság

A modern remetekirályság

Észak-Korea csupán egy kicsivel nagyobb Magyarországnál, területe hegyvidékes, mezőgazdasági művelésre nehezen alkalmazható, lakosságának száma körülbelül 23 millió fő. A világ bármely más pontján periférikus államnak számítana, s aligha szerepelhetne rendszeresen a híradásokban. Mégis, bármi történjen a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban (KNDK), a nyugati világ fokozott érdeklődéssel fogadja a napvilágra kerülő információkat. Észak-Korea különlegességét az a hatalmas kontraszt adja, ami a történelmileg és kulturálisan homogén Koreai-félszigeten kialakult. A 38. szélességi foktól délre Pak Csong Hi elnök a múlt század hatvanas–hetvenes éveiben sikeres exportorientált modernizációt valósított meg, a nyolcvanas évek végén pedig az ország parlamentáris demokrácia lett. A 38. szélességi foktól északra viszont Kim Ir Szen pártfőtitkár fokozatosan bezárta országát, s az a koreai történelmi hagyományokra épülő modern remetekirálysággá változott. Ráadásul az egykori szocialista országokban példa nélkül álló módon meghonosította az apáról fiúra szálló, dinasztikus hatalomátadás gyakorlatát. Napjainkban a két ország(rész) közti különbség még a világűrből is jól látható: a világsajtót bejárták azok a felvételek, amelyek az északi és a déli rész eltérő fénykibocsátását ábrázolják. A KNDK ténylegesen „sötét folt” Távol-Kelet térképén.

Monarchikus uralom

Huszonöt évvel ezelőtt sokan bíztak abban, hogy a közép- és kelet-európai rendszerváltozások dominója eléri majd Kim Ir Szen országát is. A vezetés ugyanakkor a nómenklatúra felsőbb szintjein előforduló kritikus hangokat csírájában elfojtotta. A phenjani rádió 1989 késő nyarán számolt be arról, hogy Kim Ir Szen kijelölt örököse, Kim Dzsong Il „megtisztította” a pártot azoktól, akik „beszennyezhették” volna az irányvonalát. A phenjani rádió közlése szerint a fenti személyeket „likvidálták”. Továbbá az európai szocialista országokban tanuló több száz észak-koreai diákot pánikszerűen hazaszállították, nehogy káros tapasztalatokat gyűjtsenek a kapitalizmus terjedéséről. Minden igyekezet ellenére, a phenjani egyetemisták 1989 őszén mégis ellenzéki szervezkedésbe kezdtek. A fővárosi filmszínházak előtt heteken keresztül falragaszok bukkantak fel, amelyek Marx- és Engels-idézetekkel kritizálták a Kim-család monarchikus uralmát. A hatóságok végül brutálisan elfojtották a szervezkedést, a részt vevő diákokat Phenjan külvárosában kivégezték.

A KNDK tehát belső változtatások nélkül lépett át az 1990-es évekbe. Mindez egy új korszak kezdetét is jelentette: az ország teljes elszigetelődésének és gazdasági tönkremenetelének korszakát. Kim Ir Szen 1994-ben váratlanul meghalt, az országot érő katasztrofális esőzések pedig tönkretették a termőterületeket. A menekültek beszámolóira épülő becslések szerint 1995-ben 500 ezer, 1996-ban pedig 1 millió áldozatot követelt az élelmiszerhiány. Kim Dzsong Il tehát meglehetősen reménytelen helyzetben vette át az ország irányítását, s a teljes összeomlás elkerülése érdekében részleges nemzetközi nyitásra is kényszerült. 1998-tól a balközép irányultságú dél-koreai kormányzat ehhez igyekezett minden támogatást megadni, aminek eredményeképpen 2000 júniusában lezajlott a megosztott félsziget történetének első csúcstalálkozója. A déli nagyvállalatok – mindenekelőtt a Hyundai vállalatcsoport – hatalmas beruházásokat hajtottak végre az északi országrészben. A Dél-Koreában két egymást követő cikluson keresztül kormányzó balközép elit abban bízott, hogy a gazdasági együttműködés hatására a KNDK-ban kínai típusú reformok indulhatnak meg, amelyek hosszú távon hozzájárulhatnak az északi területek felzárkóztatásához és a félsziget egyesítéséhez. A kezdeti optimizmus után azonban egyértelművé vált, hogy a phenjani nómenklatúra nem vállalja a rendszer kereteit feszegető nyitási politika folytatását. A Bush-adminisztráció által a nemzetközi terrorizmus elleni harc lehetséges célpontjaként megjelölt ország ráadásul felújította nukleáris programját, sőt három alkalommal kísérleti atomrobbantást is végrehajtott. Mindez nagy csalódást váltott ki a két Korea együttműködésének bizalmat szavazó szöuli politikusok és üzletemberek körében.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2015. tavasz számában olvasható.

Előfizetek most

vagy

Emlékeztetőt kérek

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2019. ősz különszám: 101 kép rólunk

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra