A maják Galileit 700 évvel megelőzve fejtették meg a Vénusz titkát
2016. augusztus 24. 17:58
Kutatók az ún. drezdai kódexben figyeltek fel egy maja királyi csillagász korát évszázadokkal megelőző felfedezésére, amely a Vénusz éjszakai égbolton történő mozgásáról szólt. A 10. század közepén élt dél-amerikai ezzel kb. 700 évvel előzte meg Galileo Galileit, aki Európában elsőként mondta ki, hogy a „legfényesebb csillagnak” a Holdhoz hasonló fázisai vannak, ami ellentmondott a geocentrikus világképnek.
A 13. században keletkezett, nyírfakéregre írt, ma Drezdában őrzött maja kódex leginkább arról nevezetes, hogy ez az írás tartalmazza a közkeletű vélekedés szerint 2012. december 21-re világvégét jelző naptárat. Az úgynevezett drezdai kódex a négy fennmaradt maja kódex egyike, egyes szakértők szerint a legkorábbi írásos emlék az amerikai földrészről. A kétszer 39 oldalas, kiterítve több mint 3,5 méter hosszú, leporelló formátumú dokumentum valamikor az 1730-as évekből került a Yucatán-félszigetről a németországi Drezdába.
Egy bizonyos Ernst Förstemann német csillagász a 19. század végén már felfigyelt a 24. oldalon található számokra, és helyesen következtetve mondta azt, hogy azok a Vénuszról szólnak. Azonban nem értett a maja íráshoz, így nem tudta megítélni, hogy pontosan mit is akart kifejezni a maja Galilei (nevét nem tudjuk ma sem). Az 1920-as években John Teeple német vegyész egyetértett honfitársával, sőt kikövetkeztette, hogy a Vénusz szabálytalan ciklusáról szólhat, ám ennél tovább ő sem jutott.
Galileo Galilei itáliai fizikus – a majákat leszámítva – elsőként figyelte meg a 17. század első felében, hogy a szomszédos bolygónak a Föld égi kísérőtársához, a Holdhoz hasonlóan fázisai vannak, vagyis olykor csak a fele látszódik a Földről. Mindez pedig attól függ, hogy a Vénusz távolodik vagy éppen közeledik a Naphoz. Mindez csak akkor lehetséges, ha az égitest a Nap körül kering, ez pedig egyértelműen ellentmondott a geocentrikus világképnek, vagyis hogy a Föld mindennek a közepe, így a Vénusz is körülötte forog.
Gerardo Aldana, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem kutatója szerint a maják leginkább azért vizsgálták ilyen mélységben a Vénuszt, illetve fázisait, hogy a különböző vallási ünnepeik idejét még precízebben ki tudják számolni. „Bonyolult maja rituális események tömegei kötődnek a naptárhoz, több nagyszabású ünnep pedig egyenesen a Vénusz fázisaitól függött” – mondta a Live Science tudományos portálnak. A kutató szerint csupán egy kis pontatlanságot fedeztek fel a Vénusz-fázisok kiszámításánál, ami a középkorban még nem jelentett volna gondot, azonban évszázadokkal később már nagyobb eltérést okozott volna.
A szöveg és a mellette lévő Vénusz-tábla eredetije a kutatók szerint a klasszikus időszak végén, valamikor a 10. század közepén készülhetett (tehát három évszázaddal a drezdai kódex előtt). A csillagászok leszűkítették egy 25 éves időszakra az írás elkészültét, ugyanis azokban az években nézhetett ki úgy a csillagok és bolygók állása, mint a dokumentumban.
A kódex Vénusszal kapcsolatos megfigyelései abban az időben készülhettek, amikor a bolygó a maja nép vallása szempontjából egyre szignifikánsabb szerepet kezdett betölteni. A klasszikus időszakban (3-10. század) a Copánban, Palenque-ben és Tikalban élő maják nem érdeklődtek túlzottan a „változó méretű” Vénusz iránt. Azonban később a Kukulkan nevű tollaskígyó istenség – amely szorosan kötődött a bolygóhoz – egyre dominánsabb szerepre tett szert a maja vallásban. (Kukulkan hasonló az aztékoknál Quetzalcoatl névvel illetett tollaskígyóhoz.) Minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a posztklasszikus időszakban a maják figyelme fokozottabban irányult az égitestek mozgása felé.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
