A levegőnél könnyebb anyahajókkal kísérletezett Amerika a két világháború között
2022. szeptember 14. 16:26 Múlt-kor
A merev falú léghajózás utolsó rúgásai
Az Akron és a Macon katasztrófái nyomán végleg véget ért az amerikai haditengerészet merev falú léghajóprogramja. Ennek ellenére még 1939-ben is áttekintette a léghajók alkalmazási lehetőségét a szervezet Általános Bizottsága, és 1940. július 20-án az illetékes miniszter, Frank Knox az alábbi javaslat-összegzést hagyta jóvá:
„A szükségnek megfelelően építeni és fenntartani merev falú léghajókat, hogy ki lehessen vizsgálni és fejleszteni tengerészeti célra való használhatóságukat, továbbá együttműködni más szervekkel a kereskedelmi léghajók fejlesztésében. Építeni és fenntartani félmerev léghajókat part menti járőrözésre és egyéb tengerészeti célokra.”
1942 januárjában a flotta parancsnoka, Ernest J. King admirális is megpróbálkozott a program feltámasztásával, és további tanulmányok készültek. Ezek eredményei viszont azt mutatták, hogy további egy év tervezőmunkára lenne szükség egy új léghajótípus létrehozásához, majd a megépítése egy újabb évet igényelne.
Az amerikai katonai léghajóprogram teljes kudarccal ért véget (a képen egy 1957-es nevadai atomfegyver-tesztsorozat, a Plumbbomb hadművelet során lezuhant félmerev léghajó látható)
Az egyetlen alkalmas hangár az országban a Goodyearé volt, itt azonban gőzerővel folyt a repülőgépek elleni drótzárak tartására és más hasonló feladatokra gyártott félmerev, személyzet nélküli léghajók gyártása, ami a gyártókapacitás és a szakembergárda nagy részét is lefoglalta. Emellett a cég számos egyéb kulcsfontosságú haditengerészeti repülő eszközhöz gyártott alkatrészeket.
Az 1930-as évek végére a haditengerészet tisztjeinek többsége számára már nyilvánvalóvá vált, hogy a nagy hatótávolságú felderítő-repülőgépek, mint amilyen a PBY Catalina vagy a nagyobb, négymotoros biplánok sokkal hatékonyabban képesek voltak elvégezni a flotta számára a felderítést, mint bármilyen léghajó vagy az általa hordozható repülők.
Magával ragadó külsejük és első ránézésre kedvező tulajdonságaik ellenére a „repülő szivarok” még békeidőben is nagy veszteségeket szenvedtek, háború esetén pedig ez csak fokozódott volna.
A legfrappánsabban talán R. K. Smith történész foglalta össze a katonai léghajózás kurta történetét: „A merev falú léghajó katonai karrierje rövid volt. Viták tárgya volt, mindig drámai, technikai bravúrjaiban bámulatos, és lehetőségekkel telinek tűnt. Ennek ellenére egy emberöltőn belül vége lett, az első huszadik századi fegyverrendszer, amely az enyészeté lett.”
Támogasd a 
szerkesztőségét!
