A levegőnél könnyebb anyahajókkal kísérletezett Amerika a két világháború között
2022. szeptember 14. 16:26 Múlt-kor
A haditengerészet merev falú léghajói
Ezt megelőzően a léghajók a világ számos haderejénél keltették fel a vezetés érdeklődését – Németország nagy számban alkalmazta is őket az első világháborúban –, a két világháború között azonban egyetlen ország sem fektetett annyi pénzt és energiát a katonai léghajózás fejlesztésébe, mint az Egyesült Államok.
Az 1930-as években az amerikai haditengerészet megrendelte az addig a kontinensen épült két legnagyobb légi járművet a USS Akron (ZRS–4) és a USS Macon (ZRS–5) nevű léghajók formájában. A Hindenburghoz és más zeppelinekhez hasonlóan vázuk dúralumíniumból készült, a felhajtást biztosító gázt pedig elkülönített kamrákba töltötték a textilborítású hajótestben.
Nem ezek voltak a haditengerészet első léghajói: már 1916-ban (amikor az Egyesült Államok még nem lépett be az első világháborúba) megtervezték a ZR–1 jelű, később Shenandoah névre keresztelt léghajót, amely azonban csak 1923-ban szállt fel először, és 1925-ben egy viharban megsemmisült.
A Shenandoah felépítésének és működésének bemutatása a National Geographic ismeretterjesztő folyóirat 1925. januári számában
A ZR–2-t már Angliában építették az amerikaiak számára R.38 néven, azonban még hivatalos szolgálatba lépése előtt egy bemutatón katasztrofális meghibásodást szenvedett, számos ember életét kioltva, köztük 16 tengerészét.
A következő, ZR–3 jelű (később Los Angeles névvel illetett) léghajó volt az amerikai flotta legsikeresebb léghajója. Ezt a németországi Luftschiffbau Zeppelin építette, az eredeti német katonai zeppelinek gyártója. Az újonnan épült léghajót két korábban, a háborús jóvátétel részeként Amerikának ítélt példányért cserébe kapta meg a flotta, miután ezeket még 1919-ben saját személyzetük semmisítette meg az antantnak való átadás előtt. A Los Angeles 1924-től 1932-ig, majd 1934-től 1937-ig állt szolgálatban. Azon léghajók egyike volt, amelyeket repülőgép-hordozóként is megpróbáltak alkalmazni.
Merev falú léghajó építése
1926-ban a haditengerészet meghirdette a „repülő repülőgép-hordozók” programját, amely a merev falú léghajókat felderítő repülőgépek szállítására jelölte ki, hogy messze a vízen úszó hajók előtt járva mérjék fel az ellenséges erőket. A későbbi Akron, illetve Macon nevű óriási léghajók megépítésére az Ohio állambeli Akron városban működő Goodyear-Zeppelin Corporation nyerte el a megbízást. Mint a nevéből kiderül, a vállalkozás a gumiabroncsok és félmerev, főként reklámfelületként használt léghajók építésében tapasztalt amerikai Goodyear és a Luftschiffbau Zeppelin közös projektje volt.
Az egyik technikai újítás e léghajókban a hélium használata volt. A korábbi léghajók nagy része a könnyen hozzáférhető, ám rendkívül gyúlékony hidrogént alkalmazta felhajtógázként. A hélium „bányászata” meglehetősen körülményes volt ekkoriban, ám az Egyesült Államokban – a világon szinte kizárólagos módon – kivitelezhető volt, így észszerű megoldásnak tűnt.
A léghajók kikötése és felszállása rendkívül veszélyes művelet volt, ráadásul sok emberre volt szükség hozzá.
A Los Angeles még hidrogénre tervezve épült, 1924-es Amerikába érkezése után azonban héliumra cserélték a felhajtógázt. Ezzel viszont felmerült egy probléma is: teherhordó kapacitása jelentős mértékben csökkent, mivel a hélium felhajtóereje jóval kisebb, mint a hidrogéné. Az új „légi anyahajók” esetében mindazonáltal kitartottak a hélium mellett: a biztonságos üzemeltetés mellett a nem gyúlékony gáz használata azt is jelentette, hogy a járművet hajtó motort nem volt szükséges a hajótesten kívül elhelyezni. A belül elhelyezett motorokat könnyebb és biztonságosabb volt szervizelni és tankolni is, a léghajó külső felületén pedig több hely maradt a további tartozékoknak. Mindkét léghajóba nyolc darab 560 lóerős, német gyártású Maybach motor került, amelyek a hajótesten kívül elhelyezett légcsavarokat forgatták.
A motorokon túl a repülőgépeket szállító hangárok is a letakart hajótesten belülre kerültek. Ide egy speciális szerkezet emelte be a repülőket, és ez is repítette útjukra őket a bevetéseken. A szűkös hangáron belül egy felül elhelyezett kisvasúttal lehetett a repülőgépeket mozgatni parkolóhelyük és az indítószerkezet között.
Az ily módon felszerelt léghajók négy darab Curtiss F9C–2 Sparrowhawk típusú kétfedelű repülőgép hordozására voltak képesek. Ezek elsősorban vadászrepülőnek épültek, ám a léghajók védelme mellett azok felderítési hatótávját is hivatottak voltak növelni.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
