Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
2016. szeptember 30. 13:13
A lengyel nép sikere
„Egy pillanatra se hagyd abba a küzdelmet a kulákkal” – idézte Mirosław Szumiło, az IPN igazgatója a Lengyel Kommunista Párt vidékpolitikájának legfontosabb irányvonalát. Az 1948-1956 közötti időszakot felölelő előadás bemutatta, hogy miként, milyen eszközökkel és eredményekkel zajlott Lengyelországban a téeszesítés. A kollektivizálás a Magyarországon is jól ismert forgatókönyv szerint zajlott: a kapitalista elemek kiszorításának igénye, a téesz rendszer propagálása, valamint kulákok elleni küzdelem voltak a fő programpontok. A gyorsított iparosítást célul kitűző kommunista párt „számításai szerint” a mezőgazdaságban is előirányzott számokat csak úgy lehet tartani, ha a parasztság belép a termelőszövetkezetekbe. (1960-ra akartak végezni az egész vidékkel.) Mivel főként csak kommunisták léptek be a téeszekbe, 1950-ben elkezdődött az erőszakos eszközökkel történő kollektivizálás. Akik védekeztek, lefoglalták a földjeiket, állataikat, termelési eszközeiket, megverték őket, letartóztatták – ilyen „incidensekről” minden vajdaságból érkeztek hírek.
A magyarországi eseményekhez hasonlóan a gazdag parasztot nevezték ki a legnagyobb ellenfélnek. Ők nem vehettek gépeket, a „veszélyes elhajlásokat” hároméves büntetésekkel honorálták, ily módon legalább 850 ezer ember került börtönbe, 1953-ig pedig több mint 9 ezer engedetlen paraszt a munkatábort is megjárta. Bevezették a földadót, amelyet a szegényebb elemek egyszerűen nem tudták megfizetni, mindez – továbbá a rossz időjárás hatására – 1951-ben megtorpant a mezőgazdasági termelés, komoly deficit alakult ki a termelési piacon, és eltűntek az áruk a polcokról.
Gomułka ezt követő visszatérése gyakorlatilag azt jelentette, hogy végleg megbukott a kollektivizálási politika, a téeszek szétestek, maximum 1500 darab maradt meg belőle egész Lengyelországban. Összefoglalásként az előadó kifejtette, hogy a többi kommunista országhoz hasonlítva Lengyelországban szerény eredményeket hoztak a kollektivizálási törekvések: mivel nem sikerült osztályharcot generálni a vidéken, a kisparasztokat nem tudták a gazdagparaszt ellen uszítani (ebben egyébként nagy szerepet játszott a katolikus egyház tevékenysége). Nyíltan ki lehet mondani, hogy az erőszakos kollektivizálás megbukott, ám ennek több száz lengyel parasztcsalád esett áldozatául.
„Támaszkodj a szegényparasztra, harcolj a kulák ellen, szövetkezz a középparaszttal” – szólt a központi politika, amelynek propagandája sokszor korabeli sajtótermékek rajzain is hirdetésre kerültek, magyarázta Tóth Judit, a Magyar Nemzeti Levéltár munkatársa. Az agitáció és a propaganda szerepe a Rákosi-korszak parasztpolitikájában című előadásában több, a Ludas Matyiból vett karikatúrákat, agitációs plakátokat mutatott, amelyeken a kulák gazdát szinte mindig kövérnek ábrázolták, a kis- és középparasztokat pedig soványnak. A kulák – vagyis, akinek földterülete a 25 holdat vagy 350 aranykorona értéket meghaladta – olykor vérszívókként, pókokként vagy piócákként rajzoltak le. A kulákok tulajdonképpen a helyi társadalom meghatározó szereplői voltak, ám a kommunista hatalom szemében a „kapitalista kizsákmányoló rendszer utolsó maradványai”, akiknek eltiprására a „kemény kéz politikáját” vették igénybe, tette hozzá.
Rákosi 1948. július 2-i híres beszédében a nagyparasztság ellen hangolta a szegényebb parasztságot, mint mondta, minden igyekezetük ellenére a „zsíros parasztság” sok földet szerzett a korábbi földosztások során. A propagandaplakátokon gyakran szerepelt az éberség szó: ahol kialszik az éberség, a kapitalista elemek előretörnek. A kommunista propaganda fő elemei a következők voltak: kultúragitációs brigádok, sajtótermékek, hírek kidobolása („közhírré tétetik” például egy-egy szabotáló kulák bebörtönzése), film, dia, ismeretterjesztő előadások, ám a legfontosabb az 500 ezres példányszámot elérő (többet mint a pártlapok) Ludas Matyi volt. Mivel sokan még mindig nem olvastak, így a rajzok alapján érhették el a legnagyobb fokú propagandahatást.
Az előadásokat követő kérdések során felmerült, hogy miért sikerült a lengyel népnek az, ami a magyaroknak nem? Ö. Kovács, valamint Szumiło erre azzal válaszoltak, hogy a kemény és igen jól szervezett propagandával szemben a csekély létszámú magyarság kevésnek bizonyult, míg a létszámát tekintve jóval nagyobb nemzetnek számító lengyeleknek ott volt a néppárt, amely késleltetni tudta a propaganda hatásait, amely így nem bizonyult elég hatékonynak.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
