Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A legrövidebb háború – így állították be a világcsúcsot a brit ágyúk Zanzibárban

2018. augusztus 27. 11:55 Múlt-kor

“Nincs szándékunkban levonni a zászlónkat, és nem hisszük, hogy tüzet nyitnak ránk”- Zanzibár újdonsült szultánja, Khalid bin Barghash ezzel a határozott válasszal próbálta lerázni a briteket, akik mindent megpróbáltak, hogy elkerüljék a fegyveres összeütközést. A szultán azonban nagyot tévedett, a briteknek egy ponton túl elfogyott a türelme. 1896. augusztus 27-én reggel 9 órakor a brit haderő vezetője Lloyd Mathews tábornok elrendelte a támadást. Nem sokkal azután, hogy hajóinak ágyúi tüzet nyitottak, a Zanzibár szigetén emelt szultáni palota lángokba borult.

<

Khalid bin Barghash két nappal a konfliktus előtt, elődje Hamid bin Thuwaini szultán halálát követően lépett a trónra. Az elhunyt uralkodó unokaöccse, az akkor 29 éves Barghash azt remélte, hogy a britek akceptálni fogják személyét és elfogadják őt Zanzibár uralkodójának. Reményeiben csalatkoznia kellett, mert a gyarmattartók más embert képzeltek erre a posztra. A brit konzul ugyanis Hamud bin Muhammedben látta azt az embert, aki meglátása szerint legjobban kifejezésre tudta juttatni a korona érdekeit Zanzibárban.

Zanzibár szigete az Indiai-óceánon fekszik, közel a kelet-afrikai Tanzánia (akkor Tanganyika) partjaihoz. A Zanzibár 1890-ben vált brit protektorátussá egy, a Német Birodalom és Nagy Britannia között 1890-ben létrejött egyezmény értelmében. Zanzibár ellenőrzése a briteknek egyet jelentett kelet-afrikai gyarmataik feletti uralmuk megszilárdításával.

Khalid bin Barghash augusztus 25-én költözött be a Zanzibár városában álló szultáni palotába. Miután világossá vált, hogy az angolok nem akceptálják személyét, csapataival együtt elbarikádozta magát az épületben azt remélve, hogy ezzel a határozott lépéssel elrettenti a sziget valós urait attól, hogy a fegyverekhez nyúljanak.

A britek azonban hajthatatlanok voltak és a kikötőben tartózkodó négy hajójuk augusztus 27-én végül akcióba lépett. A támadás szokatlan eredményt hozott, világrekord született. A támadóknak ugyanis összesen 38 perc kellett, hogy szétzúzzák a szultán ellenállását és lezárják a nagyjából 500 zanzibári alattvaló életét követelő angol-zanzibári háborút, amelyet mind a mai napig a világ legrövidebb háborújaként emlegetnek a világtörténelemben,

Khalid bin Barghash-nak sikerült megszöknie a lerombolt palotából és a német konzulátusra menekülnie, ahonnan később Német Kelet-Afrikába távozott. A két napig tartó, tiszavirág életű regnálásával azonban ő is kiérdemelte, hogy neve bekerüljön a világ legrövidebb ideig uralkodó királyai közé.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A legrövidebb háború – így állították be a világcsúcsot a brit ágyúk Zanzibárban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra