A középkori élet hét legnagyobb és legkülönösebb veszélye
2020. augusztus 22. 08:22 Múlt-kor
„Lelkünk megrontói”
„A romlást hozó elvetemült, már régóta gyökeret vert eretnekség, amely Toulouse vidékén folyvást terebélyesedik, nem szűnik meg magzatait, ezeket az igazi szörnyetegeket világra hozni” – írta kissé túlzóan 1208-as levelében III. Ince pápa.
A középkor évszázadai során azokat tekintették eretneknek, akik a keresztény egyház tanításaival ellentétesen gondolkodtak.
Ezen emberektől többnyire távol állt az istentagadás, olykor csupán néhány egyházi tézist gondoltak újra, nagyobb hangsúlyt fektettek az Újszövetség tanaira vagy az erkölcsi tisztaságra, elítélték a hivalkodó gazdagságot, vagy éppen azt hirdették, hogy a Föld körül nem foroghat a Nap.
A 12. századtól már gyakorlatilag bárkire ráfoghatták, hogy eretnek, aki valamiért szúrta az egyházi és világi hatóságok szemét: így váltak „eretnekké” többek között a leprások, a „szodomiták”, a prostituáltak és a zsidók is.
XXII. János pápa a Balkán-félszigeten elterjedt, a többek között a Szűz Mária-tiszteletet elutasító bogumil mozgalom tagjainak szó szerinti kiirtására szólította fel II. István bosnyák bánt.
Még rosszabbul jártak a dél-franciaországi Albi városából kiinduló eretnek szekta tagjai, a katharok, ellenük ugyanis szabályos keresztes hadjáratot folytattak, amely 1209-ben Béziers városában közel 7 ezer ember halálát követelte.
Az eretnekség vádjával elítélt hívőknek a 11. századtól kezdve gyakran máglyahalál lett a sorsa. Megbecsülni sem tudjuk, hány, eretneknek kikiáltott ember lelete halálát ezekben az időkben.