A középkor gyilkológépei, a lovagok
2015. augusztus 14. 18:23
Jámborság, erényesség, kegyelmesség, a szebbik nem iránti tisztelet, nagylelkűség, az áhított hölgy iránt érzett plátói szerelem és szűziesség − ezeket a jellemzőket felejtsük el, hogyha a középkori lovagokról beszélünk. Az ezer évvel ezelőtt élt vitézekre gondolva általában az izgalmas kalandok, a dicsőség és a hírnév jut eszünkbe, a valóságban azonban felfoghatatlanul brutális csatákat vívtak, folytonos életveszélyben éltek, részegeskedtek, a világi örömöket hajszolták, nyáron hőgutát kaptak, télen fagyoskodtak, ha pedig megélték az öregkort a lelkiismeretük mellett a reuma és állandó hátfájás kínozta őket.
A mai rögbijátékosok erejével vetekedtek
Vajon mi vett rá egy tinédzsert, hogy magára öltsön egy súlyos vaspáncélt, s állandó veszélynek tegye ki saját magát a harctereken, ahol bármikor lesújthatott rá egy csatabárd, szíven döfhette egy lándzsa, vagy a messzeségből átröppenő nyílvessző szúrhatta át a testét? A leendő lovagok sorsa már öt-hat éves korukban meg volt pecsételve, amikor szüleik elküldték fiaikat egy hűbérúr udvarába, hogy annak felügyelete alatt lovaggá váljanak.
A kisiskolás korú gyermekeket úszás és ökölharcok edzették férfivé, közben megtanulták használni a lándzsát, a kardot, valamint a tőrt, s magukévá tették az íjászat tudományát is − habár a lovagi eszme szerint a lesből támadás, illetve az íj vagy számszeríj használata nem számított lovagias tettnek. Olykor a sakk vagy a versírás rejtelmeibe is bevezették az ifjakat, akiknek a legfőbb feladatuk a lovaglás mesteri módon történő elsajátítása volt: az igazi lovagok a lovukat csak a súlypontjuk ügyes helyezkedésével vagy pusztán a combjuk nyomásával is tudták irányítani.
A férfikort hét-nyolc éves képzésük után, 14 éves korukban érték el, amikor átadták nekik a templomban megszentelt kardot. Eddig apródokként szolgáltak uruk mellett, akiknek főként a pajzs cipelésében segédkeztek, ezt követően elnyerték a jogot, hogy részt vegyenek a lovagi tornákon. Mivel közvetlen harci tapasztalata keveseknek volt közülük, a tornák kiváló alkalmat nyújtottak arra, hogy elmélyítsék a brutális katonai fogásokat. Az újoncok egészen a 13. századig a valódi harcok körülményeit élhették át.
Az éveken át tartó folyamatos „edzés” során huszonéves korukra megszerzett erejük a mai rögbijátékosokéval vetekedett. Negyvenéves korukra azonban a súlyos megpróbáltatások, az állandó hadakozás, a túlfűszerezett és zsíros ételek, a jelentős mennyiségű alkohol megtette a hatását: életük alkonyára érve a reuma, a romlott fogak, a sajgó hát, belső szervi megbetegedések és a fáradtság volt a fő ellenségük.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
