A Kongresszus csak vonakodva adott támogatást Morse forradalmi találmányához

2024. április 27. 19:05 MTI

A mélyen hívő protestáns családból származó fiatalember a Yale egyetemen prédikátor apja kívánságára vallásfilozófiát hallgatott, de tanulni nemigen akart, érdeklődését kizárólag az akkoriban újdonságnak számító elektromossággal kapcsolatos előadások keltették föl.

Végzése után festészetből próbált megélni, tudását a műértőkben és megrendelőkben gazdagabb Angliában tökéletesítette. 1825-től ismét New Yorkban dolgozott elismert, de anyagiakban nem dúskáló művészként, ő festette meg a francia szabadsághős Lafayette márki arcképét is. A politikával is megpróbálkozott egy katolikus- és bevándorlóellenes párt jelöltjeként, de nem volt rokonszenves a választópolgároknak.

Az életét és világunkat is megváltoztató találmány, a távíró megszületésében egy haláleset játszotta a döntő szerepet. A fővárosban dolgozó Morse 1825 februárjában hosszú levélben számolt be washingtoni napjairól várandós feleségének. Egy nappal azután, hogy a borítékot postára adta, lovas futár érkezett otthonából a hírrel, hogy az asszony három nappal korábban, szülés közben meghalt, azaz a gyors hírközlés hiánya miatt már halott feleségének írta a levelet.

A gyászoló festő ekkor kezdett a távíró tökéletesítésével foglalkozni. Akkoriban már ismeretes volt az optikai, szemaforos, illetve az elektrokémiai távíró, amelyben 35, az ábécé betűit jelentő aranytű végén képződtek buborékok, de ezek lassúak és hosszabb üzenetek továbbítására alkalmatlanok voltak. Hét évvel később, 1832-ben egy párizsi tanulmányútjáról hazatérőben, a hosszú hajóúton egyik útitársa mutatta meg neki az újonnan felfedezett elektromágnest, s ekkor született meg benne az elektromágneses távíró gondolata, ahogy megfogalmazta: „a villámnak nagyobb hasznát lehetne venni.”

Első, kezdetleges tervét még az év őszén felvázolta, majd a megvalósítás gyötrelmekkel teli időszaka következett. Hamar be kellett látnia, hogy az elektromosságot illetően a sötétben tapogatózik, példának okáért sehogyan sem tudta orvosolni azt a problémát, hogy a jel az ellenállás és az áramelfolyás következtében egy idő után egyszerűen eltűnt a vezetékből.

Az első telegráf

Joseph Henry fizikushoz, a Smithsonian Intézet első titkárához fordult tanácsért, aki minden kérdésére válaszolt, sőt gyakorlati útbaigazításokkal is ellátta. Morse, Henry és még két társuk egyre-másra tökéletesítették a szerkezetet, kifejlesztették a távíróoszlopokra kifeszített rézvezetékek szigetelését, a jeleket a szabályos távolságban elhelyezett relékkel erősítették, így azok nem vesztek el menet közben.

Morse 1837. szeptember 4-én mutatta be első telegráfját: munkatársa fél kilométerrel távolabbról kezdte adni a jeleket, s az előadóteremben álló készülék ingája titokzatos tüskéket rajzolt a papírszalagra. A kódokat fejből ismerő Morse már mondta is a szöveget: „Sikeres kísérlet a távíróval 1837. szeptember 4-én.”

A továbbfejlesztett változatot 1838. február 20-án mutatta be egy hivatalos washingtoni bizottság előtt, s öt évvel később sikerült rávennie a Kongresszust, hogy biztosítson háromezer dollár támogatást a Washington és Baltimore közti 38 mérföldes távíróvonal kiépítésére. (A találmány jelentőségét fel nem ismerő honatyák alig hat szavazat többséggel hozták meg a döntést.) A Capitolium és a baltimore-i vasútállomás között 1844. május 24-én futott végig az első mondat, a Mózes negyedik könyvében található „Mit tesz az Isten”, pontok és vonások formájában.

1857-es kép a feltalálóról

A vonalat a nagyközönség számára 1845. április 1-jén nyitották meg, s egy évtizeddel később már több mint 30 ezer kilométernyi vezetékhálózat futott Amerika-szerte a vasútvonalak mentén. A polgárháború idején is táviratban értesültek az Unió, illetve a Konföderáció vezetői a csaták kimeneteléről, a transzatlanti vonalat az Atlanti-óceán alatt 1866-ban fektették le. Magyarország első távíróvonala már 1847. december 27-én megnyílt Bécs és Pozsony között.

Morse az egységes nemzetközi jelzésrendszerré vált, később róla elnevezett pont-vonás kombinációt 1839-ben dolgozta ki. A jelrendszer hosszú karriert futott be, alkalmazása szinte művészetnek számított, gyakorlott távírászok az adás kisebb jellegzetességeiből felismerték egymást. A morzeábécé használata 1999 végén szűnt meg végleg.

Az elektromos távíró még Morse életében meghozta feltalálója számára a sikert, a gazdagságot és az elismerést. Már 1840-ben megalapította vállalatát a távíró terjesztésére, Európában hatalmas sikereket könyvelhetett el, de hazájában sokat kellett küzdenie. Szabadalmát sokáig kétségbe vonták (elsősorban azért tették, hogy ne kelljen neki díjat fizetni a találmány után), a washingtoni kormány semmilyen hivatalos elismerésben nem részesítette.

Az igazsághoz tartozik, hogy emberként korántsem bizonyult nemesnek és nagylelkűnek: az elsőbbségről folytatott perben hevesen tagadta, hogy Henry bármilyen segítséget nyújtott neki, a polgárháború idején pedig arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rabszolgaság intézménye isteni eredetű, helyes és igazolható.

Nyolcvanadik születésnapját 1871-ben fényes külsőségek közepette ülték meg: New Yorkban felvonulást rendeztek tiszteletére, a Central Parkban felavatták szobrát, és a világ minden tájáról özönlöttek a jókívánságok – természetesen távírón. Samuel Morse egy évvel később, 1872. április 2-án halt meg tüdőgyulladás következtében.