A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után
2024. május 14. 15:05 Csernus Szilveszter
Mi volt az egyezményben?
A Nemzetgyűlés által megszavazott 1946: XV. törvénycikk tehát legitimálta a február 27-én Budapesten megkötött magyar és szlovák nyelvű lakosságcsere-egyezményt.
Clementis ekkor továbbra is a magyarkérdés megoldásának részeredményeként tekintett a lakosságcserére, mert még Budapesten a jelenlévő magyar politikusokat továbbra is 200 ezer kitoloncolandó befogadására biztatta. Ezt az FKGP mellett Rákosi Mátyás és Szakasits Árpád is egyhangúan utasította vissza.
Az egyezmény egyik fele a magyarországi „cseh és szlovák” nemzetiségűekre vonatkozott (a cseh népelem említése államközi formalitás volt, Magyarországon nemigen számolhattak csehekkel).
Őket egy, a csehszlovák kormány által delegált szerv, a Csehszlovák Áttelepítési Bizottság győzhette meg a rendelkezésére álló három hónap alatt a Csehszlovákiába költözésről – ehhez az egyezmény biztosította a feltételeket.
Vladimír Clementis
A szerződés szerint az így jelentkező, névjegyzékbe vett személyek számával megegyező, állampolgárságától megfosztott magyart állt jogában a csehszlovák kormánynak Magyarországra áttelepítenie. Ez számtanilag paritást jelentett, de míg a magyarországi szlovákok önkéntes alapon költözhettek, addig az egyezmény és a törvény „telepíttetnek át” szavai mögött a kényszertelepítés állt.
A diszparitást tehát a szülőföldhöz és szabad lakhelyválasztáshoz való jog elvétele és az önkéntesség közötti különbség adta. A szlovákiai magyarság 1945-ös meghurcolása, és szinte teljes jogfosztása után ez a különbség nem volt meglepő.
A kölcsönösség jegyében mindkét állam biztosította a közlekedési körülményeket és a területére érkezett új lakosoknak azonnal megadta a magyar – illetve a csehszlovák állampolgárságot.
Az áttelepülők az egyezmény szerint „kártérítést” kaptak a küldő államtól ingatlanvagyonukért (de csak 50 hektárig), míg ingóságaikat vám-és illetékmentesen magukkal vihették. A küldő államok kötelezték magukat a kitelepülők esetleges adóhátralékainak elengedésére is.
A kölcsönösség elvét az is sértette, hogy a magyar fél eleve „deficittel” indult: az I. bécsi döntést követően a visszatért területre költöző magyar nemzetiségűeket, akiket már 1945-ben kitoloncoltak, nem számolták bele a lakosságcserébe. Ez volt a fentebb említett 36 ezer ember.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
