Múlt-kor.hu

A hódmezővásárhelyi Emlékpontba került az 1989-ben segélyszállítás közben megölt Tóth Sándor gépkocsija

A hódmezővásárhelyi Emlékpontba került az 1989-ben segélyszállítás közben megölt Tóth Sándor gépkocsija

2021. április 6. 14:32 MTI

A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozata, Tóth Sándor segélyszállító teherautójával bővült a hódmezővásárhelyi Emlékpont kiállítása - tájékoztatta a közgyűjtemény az MTI-t.

A hatvanas évek végétől Kelet-Közép-Európa országaiban meghatározó volt a csehszlovák Avia-gyár könnyű teherautója, amelyből sok ezer - szinte kizárólag kék színű és sárga ponyvás - rótta a magyar utakat és szállította az árukat. Ezt a típust is a szocialista blokk többi "emblematikus" járművéhez hasonlóan nyugati licenc - a francia Saviem tervei - alapján gyártották.

Egy Avia A31-es, alig egyéves teherkocsival dolgozott tehertaxisként a rendszerváltozás évében a hódmezővásárhelyi, háromgyermekes Tóth Sándor. A 44 esztendősen elhunyt sofőr járműve most került az Emlékpont gyűjteményébe.

1989 végén Romániában az elviselhetetlen létviszonyokat teremtő Ceauşescu-diktatúra ellen kitört forradalom hírére Magyarország-szerte, így Hódmezővásárhelyen is szolidaritási tüntetést és gyűjtést szerveztek a temesváriak megsegítésére.

A december 22-i, a Magyar Demokrata Fórum által szervezett gyűlésen több ezren vettek részt a Kossuth téren, ahol - a szemtanúk elmondása szerint - a dobozban összegyűjtött pénzből azonnal élelmiszert vásároltak az akkori Pesti Csemege főtéri üzletében és azt azonnal el kívánták juttatni Temesvárra.

Az ott jelenlévő gépkocsivezetők közül Tóth Sándorra esett a választás, hogy teherautójával a segélyszállítmányt - és a bánáti várost testvérvárossá fogadó nyilatkozatot Ágoston Lajossal együtt - Romániába vigye. Aradot elhagyva azonban visszafordították őket, és a helyi kórházhoz kellett volna beállniuk.

Míg Ágoston gyalog indult el, addig Tóth Sándor a város felé kanyarodott. A fegyveres harcok sebesültjeit és áldozatait folyamatosan szállították be az aradi kórházba - mondta el az Emlékpontnak egy interjújában Ágoston Lajos (1945-2019), akire hajnalban az a szomorú feladat várt, hogy azonosítsa a nyaki ütőér-találatot kapott Tóth Sándor holttestét.

A vásárhelyi gépkocsivezető teherautóját az aradi Maros-híd felhajtójánál találták meg három golyónyommal - ezekből az egyik volt a szélvédőn áthatolt halálos lövés -, de érintetlen rakománnyal. A járművet még aznap hazahozták Vásárhelyre, mementóként kiállítva a Kossuth téren, majd 1990. január 3-án ezen szállították Tóth Sándor koporsóját ravatalától sírjáig. Tóth Sándor emlékezete testvérvárossá kapcsolta Aradot és Hódmezővásárhelyt.

A Vincze Gyula teherfuvarozó-vállalkozó által felújított és felajánlott Avia teherautó a kommunista diktatúra évtizedeit bemutató kiállítóhely Lehel utcai udvarára került, ahol már korábban kihelyezett molinókkal szabadtéri emlékhely létesült. A romániai forradalom egyetlen magyarországi áldozatának emlékét a nevét viselő utca, valamint a Zrínyi utcai parókiaudvaron álló kopjafa mellett immár az Emlékpontban kiállított teherkocsija is őrzi Hódmezővásárhelyen.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A hódmezővásárhelyi Emlékpontba került az 1989-ben segélyszállítás közben megölt Tóth Sándor gépkocsija

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra