A győzelem jelét rajzolta a hegyoldalra a Vezúv lávafolyama 1944-ben
2022. december 20. 14:20 Múlt-kor
1943. szeptember 3-án kezdődött meg a brit és az amerikai erők olaszországi partraszállása, amely Mussolini fasiszta rezsimjének megdöntését és az ország déli részének felszabadítását eredményezte (északon egészen a háború utolsó napjáig kitartottak a tengelyhatalmak). A szövetségesek előrenyomulása többször megakadt, és előfordult, hogy a terep is a betervezettnél jóval nehezebbé vált – ilyen volt például a Nápolytól keletre található Vezúv környéke.
Ősi veszélyforrás
A hegy leghíresebb és legpusztítóbb kitörése i. sz. 79-ben történt, amely hamu és tufa alá temette Pompeji, Herculaneum, Oplontis és Stabiae városokat. Az aktív vulkán kisebb-nagyobb intenzitással azóta többször is kitört, körülbelül három tucat alkalommal. Ezek között volt, amelyik még a híres ókori esetnél is súlyosabb lehetett: míg a 79-es katasztrófa idejéből eddig körülbelül 1500 ember maradványa került elő, az 1631-es kitörésnek több mint 3000 áldozata volt a környező településeken.
Az ókori kitörés körülményei csupán nemrégiben kezdtek valójában ismertebbé válni a tudomány számára: Pompeji maradványaira először a XVIII. században bukkantak, a nagyobb régészeti ásatások pedig a XIX. században indultak meg.
A második világháború idejére már a betemetett ókori város jelentős részét feltárták, így az emberek tökéletesen tisztában voltak azzal, hogy az időről időre felébredő „szomszédjuk” milyen pusztításra képes. A XX. század elején ráadásul már okozott gondot a Vezúv: 1906. április 5-én egy minden addiginál több lávát kibocsátó kitörés körülbelül 100 ember életébe került, és a Nápolyban és környékén tartandó olimpiai játékok tervét is keresztülhúzta.
Ezt követően még évtizedekig aktivitást mutatott a vulkán, és ez így történt a szövetséges invázió során is. Amikor 1943. szeptember 9-én az amerikai 5. hadsereg partra szállt Salernónál, és megindult északra, Róma felé, a Vezúv lábánál erős német ellenállásba ütközött, amelyet szeptember 29-re sikerült leküzdenie. Ezt követően Pompeji romjai már a szövetségesek kezén voltak. Az amerikaiak még 1943-ban létrehoztak két ideiglenes repülőteret: a hegytől északra levő Vesuviust és a délkeletre lévő Pompeiit.
Tüzes ómen
A romváros a róla elnevezett repülőtértől mintegy négy kilométerre délre feküdt, s a közelben folyó harcok ellenére nyitva maradt a turisták előtt, akiknek jelentős részét ekkor az amerikai és brit katonák tették ki. Miközben a Róma felé indított előrenyomulást a Monte Cassinónál berendezkedett német csapatok megakasztották, a Vezúv egyre fenyegetőbb jeleket mutatott.
Amikor 1944 januárjában a kibuggyanó lávafolyamok V alakot formáztak a havas hegyoldalban, a szövetséges csapatok jó ómennek tartották, hogy a vulkán a győzelem (V for victory) jelét formázta.
Március közepétől azonban már mindenki egyre kellemetlenebbül érezte magát a Vezúv környékén: a hegy morajlása hangosabbá vált, és a lávafolyamok növekedése mellett már az égbe is forró köveket lövellt.
A beszámolók szerint a láva éjszaka világító folyónak tűnt, és bár napról napra megállt és megszilárdult, a vulkán kráteréből mindig érkezett „utánpótlás”. Március 21-én az amerikaiak evakuálták repülőiket a Vesuvius repülőtérről, miközben a hegy óriási mennyiségű szürkésfehér füstöt árasztott magából, ami Nápolyban jégesőt okozott. San Sebastiano és Massa di Somma falvakat közösen segítettek evakuálni az amerikai csapatok és az olasz csendőrök, összesen több mint 6 ezer embert menekítettek ki a veszélyessé vált lakóhelyükről.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
