A gombafejű jófiúk és a vagány fenegyerekek harca

2017. december 21. 17:51

1961. november 9-én Észak-Anglia legnagyobb lemezbolt-tulajdonosa, a 27 éves Brian Epstein megnyitotta a liverpooli Cavern Club boltíves, füstös pincehelyiségét, ahol fellépett négy alig húszéves fiatalember. Chuck Berry és Elvis Presley számokat játszottak, és már ekkor sajátos stílus jellemezte őket. Brian Epstein egy korai interjúban arról mesélt, hogy egy egészen új világ tárult fel előtte, lenyűgözte a sötét, füstös, nyers atmoszféra, amit a The Beatles képviselt. Felajánlotta, hogy a menedzserük lesz. Először is öltönyre, nyakkendőre cserélte bőrdzsekijüket, és fodrászhoz küldte őket. Ezzel az új imázzsal szerette volna leplezni munkás-származásukat, hátha így a brit társadalom jobban elfogadja őket. A terv bevált. Nem dohányozhattak a színpadon, nem késhettek, meg kellett hajolniuk a közönség előtt – Epstein nem csak menedzselte, nevelte is őket.

Epstein senkihez sem hasonlított a zeneiparban. Tapasztalat nélkül próbálta eladni a zenekart Londonban, kezdetben nem sok sikerrel. Végül Anglia egyik legnagyobb kiadója, az EMI ajánlott szerződést nekik. A Please Please Me című számukkal 12 hétig uralták a slágerlistákat. A sajtó ettől fogva üldözni kezdte őket.

Hamarosan egy titokzatos és karizmatikus 19 éves fiatalember, Andrew Loog Oldham kereste meg Epsteint a színfalak mögött. A The Beatles első televíziós szereplését követően odament Epsteinhez: „Nektek egy sajtóreferens kell”. Mivel akkoriban még nem igazán tudta senki, mit is jelent ez, Epstein azonnal fel is fogadta őt erre a pozícióra. Andrew Loog Oldhamet ingerlékeny, de iskolázott fiatalemberként ismerték meg, aki pontosan tudta, mit akar. Később kiderült, valójában egyáltalán nem a The Beatlest vagy Epsteint akarta tehermentesíteni. Ő is egy Brian Epstein akart lenni: fel akart fedezni egy új The Beatlest és elfoglalni a rock trónját.

1963 áprilisában elment London egyik külvárosi klubjába, a Crawdaddy Clubba, ahol a bandák bemutatkozhattak. Oldham itt azonnal rá is bukkant a kincsre, a The Rolling Stonesra, akik színpad és fények nélkül nagyon izgalmasan és nyersen játszottak. Oldham azonnal jól fizető szerződést ajánlott a fiatalembereknek és azt ígérte, olyan sikeres lesznek, mint a The Beatles. Oldhamet mindig erősen befolyásolták a filmek, egy időben éppen a gengszterfilmek, melyek hatására sikerült olyan képet kialakítania magáról, hogy a környezete úgy érezte, jobban jár, ha nem húz ujjat vele. Remekül tudtak együtt dolgozni a Stonesszal, hamarosan le is szerződtette őket a DECCA, a The Beatles kiadójának legnagyobb riválisa.

Oldham tudatosan egy „anti-Beatles”-t szeretett volna megteremteni. A The Rolling Stones tagjai a korai fotókon nem mosolyoghattak. Ezzel a nyers és hanyag stílussal is tökéletesen szembeállították magukat a The Beatlesszel. A zenei újságírók nem győztek írni róluk, hiszen párbaj volt ez, tele fordulattal. Hogy emeljék a példányszámot, a lapok a két együttes közti rivalizálásra koncentráltak. A média azt sugallta, igen komoly ellentétek feszülnek a két sikeres zenekar között. Mick Jagger, a The Rolling Stones frontembere arról, hogy ki a jobb, egy korai interjújában így nyilatkozott: „Nem tudom összehasonlítani magunkat, mert egyáltalán nem hasonlítunk. A két banda nem ugyanolyan, nem ugyanazt csináljuk. Van, aki őket kedveli jobban, van, aki minket – ez így diplomatikus.”

A The Beatles és a The Rolling Stones története számos izgalmas fordulatot hozott már egészen a kezdetektől. A Beatles vagy Stones? című filmben szakértők, a kiadók kollégái és újságírók együtt mutatják be azt az időszakot, amikor ezek a fiatal srácok még nem is gondolták, hogy hamarosan az egész világ rajongani fog értük. A műsort december 27-én 22 órakor vetíti a Spektrum.