A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
2024. március 26. 15:05 Múlt-kor
48 éve, 1976. március 26-án avatták fel Budapesten a Komjádi versenyuszodát. Az 1806-ban megnyílt budai Császár fürdő mellett felépült uszodát Komjádi Béláról, az 1932-ben olimpiai bajnokságot nyert vízilabda-válogatott kapitányáról nevezték el, a létesítmény teljes neve Császár-Komjádi Sportuszoda.
Az 1976-ra elkészült új uszodát az Országos Testnevelési és Sporthivatal megbízásából az Alumíniumipari Tervező Vállalatnál (ALUTERV) Kelecsényi Zoltán tervezte, a kivitelezést a Budapesti Lakásépítő Vállalat végezte, az építkezéshez egy szomszédos, lebombázott ház telkét is igénybe vették.
A Komjádi legnagyobb újdonsága boltozatos tetejű, 40 méter fesztávolságú, szétnyitható, alumínium tetőszerkezete, amelyet Seregi György Széchenyi-díjas, valamint Fernezelyi Sándor építészmérnök fejlesztett ki; a konstrukció ma is egyedülálló.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)
Az 1800 fő befogadására alkalmas, háromszintes épület 11 456 négyzetméteren terül el, öt medencével rendelkezik, amelyek közül kettő tanmedence, kettő 50 méteres és egy 25 méteres.
Az uszoda elsősorban a versenysport kiszolgálására épült, de a Török- és az Antal-forrásoknak köszönhetően gyógyvízmedencéket is kialakítottak.
A vízisportok otthona 1982-ben (Kép forrása: Fortepan/ MHSZ)
A létesítmény az otthona a Vasas vízilabdacsapatának. Évente átlagosan 100 rendezvényt tartanak itt, rendszeresen ad otthont hazai és nemzetközi úszóversenyeknek, vízilabda-mérkőzéseknek, számos triatlonos és öttusázó is itt tartja edzéseit. Az uszoda szolgáltatásait a diák- és utánpótlás sportolók is rendszeresen igénybe veszik.
Az uszodát többször felújították. A 2009-ben kezdődött munkálatok során 500 négyzetméter végfalat újítottak fel, a külső homlokzat 420 négyzetméterén végeztek részleges cserét, továbbá 180 négyzetméter lelátóburkolatot is kicseréltek, 2011-ben a nagymedence vízforgató cseréje történt meg.
A Császár fürdő (1856-ban)
2015-ben energetikai felújítások során megvalósult a légtechnikai berendezések cseréje, a meglévő kazánblokkokat átalakították, kicserélték a lámpatesteket, a gépterekben, közlekedőkben új világítási hálózatot építettek ki.
A Komjádi uszoda szerves egységet alkot a Császár fürdővel. Az egykori római, majd török fürdő helyén Hild József tervei alapján a 18. század első felében építették ki Budapest egyik első gőzfürdőjét, s ennek bevételéből működtették az Irgalmas rendiek kórházát.
1860-ban a fürdőben adták át a főváros első fedett uszodáját, majd 1926-ban egy versenymedencével és az ezerszemélyes lelátóval gazdagodott, abban az évben az első úszó, műugró és vízilabda Európa-bajnokság helyszíne volt.
A „Csaszi” 1965-től az Országos Reuma- és Fürdőügyi Intézethez tartozott, 2000-ben visszakerült a Betegápoló Irgalmasrendhez. Fontos épületrésze az Irgalmasrendi Kórházhoz tartozó Veli bej gyógyfürdő, valamint a klasszicista stílusú Frankel Leó úti épületszárny, amely hotelként működik.