A földrajz fogságában – hogyan befolyásolja a táj a világtörténelem menetét?

2018. június 29. 18:54 Múlt-kor

Tim Marshall könyvének alcíméhez (Tíz térkép, amely mindent elmond arról, amit tudni érdemes a globális politikai folyamatokról) hűen tíz fejezetben tárgyalja a modern világrend kialakulását és bemutatja, hogy miként befolyásolja a földrajzi fekvés egy-egy ország vagy éppen régió történelmének alakulását. Rögtön az első fejezetben mögé pillanthatunk korunk egyik legélesebb nemzetközi konfliktusának, az orosz-ukrán szembenállásnak. Marshall éles szemmel mutat rá, hogy az orosz állam mindenkori vezetői – legyenek azok a cárok, a kommunisták vagy éppen napjainkban Putyin – ugyanazzal a két fő problémával voltak kénytelenek szembenézni.

Az első, hogy az ország kikötői messze északon fekszenek és telente rendszeresen befagynak, elvágva így Oroszországot a világtengerekhez való folyamatos hozzáféréstől. A másik jelentős tényező, hogy a központi orosz területeket nem védik természetes határok – tengerek vagy hegységek –, így a Moszkvát célzó támadások évszázadokon keresztül a tőle nyugatra elterülő síkvidékekről – Lengyelországból és Ukrajnából – indultak ki. Ez a két tényező pedig mindig arra késztette az orosz vezetőket, hogy saját védelmük érdekében hatalmas pufferzónákkal vegyék magukat körül és Isztambul, illetve India felé araszolva igyekezzenek kijáratokat szerezni a meleg tengerekhez.

Hasonló megfontolások vezetik a kínai kormányt Tibet esetében. Bár Kína és a térségbeli legnagyobb riválisa, India a történelem folyamán csak ritkán kerültek nyílt fegyveres konfliktusba egymással – köszönhetően a határ mentén futó Himalája áthatolhatatlan hegyláncainak –, a Tibeti-fennsík elhelyezkedése szempontjából mindig is létfontosságú volt és lesz Peking számára. A terület feladása ugyanis azt jelentené, hogy a kínai állam elvesztené természetes védvonalait és sebezhetővé válna nyugati irányból.

Marshall ismerteti azt is, hogy egy régió adottságai miként bizonyulhatnak sorsszerűnek az ott lakók sikereire vagy kudarcaira nézve. Európát számos egymáshoz kapcsolódó, hajózható folyam tagolja, ami kulcsszerepet játszott abban, hogy az Öreg Kontinens különböző részei között már a történelem kezdetétől virágzó kereskedelem alakult ki. Az áruk áramlásával a különféle technikai és szellemi újdonságok is könnyedén terjedhettek, így nem meglepő, hogy Európa fejlődése fokozatosan lehagyta a világ többi nagy régióját. Európával ellentétben Afrika szubszaharai részein a folyók nehez hajózhatók és nem alkotnak összefüggő hálózatot. Ez alapvetően meghatározta a térség tartós elszigeteltségét és mindmáig fennálló elmaradottságát.

Európa folyói ugyanakkor nem csak összekapcsolták, hanem a hegységekkel együtt tagolták is a kontinenst. Eme tagoltság következtében különféle kultúrák és nemzetek sokasága népesíti be a vidéket, ami az évszázadok során számos véres konfliktushoz is vezetett. Ezzel szemben a kulturálisan jóval egységesebb Egyesült Államok azzal, hogy képes volt nemzetállamként Észak-Amerika hatalmas részét, az Atlanti-óceántól a Csendes-óceánig egyesíteni, Marshall szerint törvényszerűen arra ítéltetett, hogy a világpolitika leginkább meghatározó szereplője legyen.

Marshall könyve bemutatja azt is, hogy a kulturális és földrajzi viszonyok „tiszteletben tartása” alapvető fontosságú egy térség stabilitásának megteremtéséhez. Az Afrikában és a Közel-Keleten önkényesen meghúzott határvonalak már a kezdetektől magukban hordozzák az újabb és újabb konfliktusok magvait.

A kötet utolsó fejezetében Marshall a világpolitika legújabb színtere, az Északi-sarkvidék felé fordítja figyelmét. A jégsapka rohamos visszahúzódásával egy új, nyersanyagban rendkívül gazdag régió és vele új hajózási útvonalak nyílnak meg – amely a jövőben egyaránt válhat az emberiség közös hasznára és alakíthat ki új konfliktusokat a térségben érintett hatalmak között.