A férfi szerzetesekhez képest kevésbé éltek elszigetelt életet a középkori apácák
2022. február 3. 11:00 Múlt-kor
Az apácazárdák kialakulása
Nők is csatlakoztak a szegénységi mozgalomhoz: Assisi Szent Klára, Ferenc nemesi születésű követője 1215-ben alapította meg a később róla elnevezett klarisszák női kolduló szerzetesrendjét. 1228-ra a klarisszáknak már csupán Észak-Itáliában huszonnégy rendháza volt. Mivel az egyház nem engedte, hogy a nők igét hirdessenek a nép között, a női mendikánsoknak sokszor nehézségekbe ütközött közösségeik hivatalos elismertetése. Klára saját reguláját, amely tökéletes szegénységet követelt meg a rendtől és tagjaitól egyaránt, végül 1253-ban fogadta el IV. Ince pápa.
A női kolostorok hasonló építészeti elrendezést követtek, mint a férfiakéi. A zárda szíve itt is a kerengő volt, amely egy nyitott teret fogott körbe, és ehhez csatlakoztak a további fontos épületek, mint a templom, a közösségi étkezésre szolgáló refektórium, a konyhák, szállások, illetve a szkriptórium és a könyvtár.
Sokszor zarándokszállás is helyet kapott a kolostorban, ahol az apácák által őrzött ereklyéket (Szűz Mária papucsától egy szent ujjpercéig) megcsodálni érkező zarándokok pihenhettek meg. Sok apácazárda rendelkezett külön-külön temetőkkel a tagjai, illetve a világi halottak számára; utóbbiak gyakran gazdag adománnyal nyerték el a lehetőséget, hogy a zárdában búcsúztassák és földeljék el őket.
Bár a legtöbben kegyes okokból csatlakoztak az apácarendekhez, hogy Istenhez közelebb vivő életet élhessenek, sok esetben gyakorlati megfontolások is elősegítették a döntést, elsősorban a gazdag, nemesi származású nők esetében, akik az apácarendek elsődleges utánpótlását jelentették (sokkal inkább, mint a hasonló hátterű férfiak a szerzetesrendek esetében).
Egy nemesi születésű nőnek az esetek túlnyomó többségében két lehetősége volt az életben: feleségül menni valakihez, aki eltartotta, vagy csatlakozni egy zárdához. Ebből kifolyólag az apácarendek sosem szűkölködtek új tagokban, és zárdáik száma hasonló volt a szerzetesek kolostoraiéhoz.
A fiatal lányokat szüleik vagy tanulni küldték a zárdákba (amelyek a korban nők számára elérhető legmagasabb színvonalú oktatást biztosították), vagy egyszerűen azért, mert annyi lánygyermek volt a családban, hogy nem tudták mindegyiket kiházasítani. A lányok először obláták lettek (a „felajánlani” jelentésű latin offero igéből), majd tinédzserként novíciák, végül körülbelül egy év után fogadalmat tehettek, hogy apácává váljanak.
A novíciák között idősebb nők is előfordultak, akik egy nyugodt, szemlélődéssel és elmélkedéssel töltött öregkor reményében csatlakoztak a zárdához. Ahogy a szerzetesek kolostoraiban, itt is voltak laikus nővérek, akik valamivel kevésbé szigorú életmódot követtek, mint az apácák, és a zárda körüli létfontosságú munkákat végezték. Bizonyos esetekben még világi férfiakat és nőket is felfogadtak bizonyos szolgálatok elvégzésére.