A fekete hó éjszakája – Tokió bombázása pusztítóbb volt bármelyik atomtámadásnál
2017. december 5. 14:09
1945 augusztusának elején az Egyesült Államok két atomtámadással kényszerítette kapitulációra a Japán Császárságot. A nukleáris fegyverek bevetését megelőzően azonban már korábban is rendszeresek voltak a szigetország elleni bombázások. A világháború legpusztítóbb támadására 1945 márciusában került sor, amikor az amerikai bombázók gyújtóbombái a földdel tették egyenlővé Tokió jelentős részét.
1941. december 7-én a japán flotta előzetes hadüzenet nélkül légitámadást intézett az Egyesült Államok haditengerészetének egyik legfontosabb csendes-óceáni támaszpontja, Pearl Harbor ellen. A második világháborúba ily módon bevonzott Egyesült Államok ezt követően nem sokáig várt a válasszal és már a következő év tavaszán, április 18-án repülőivel rajtaütést hajtott végre a japán fővároson. A műveletet irányító parancsnokról elnevezett Doolittle-rajtaütés ugyan nem okozott jelentős károkat, de nagy szerepe volt az amerikaiak háborús lelkesedésének erősítésében – és egyben megnyitotta a szárazföldi japán területek elleni bombázások hosszú sorát.
A Japán elleni légitámadások sokáig elégtelen eredményeket hoztak, mígnem a technikai fejlődés új dimenziókat nyitott meg a szövetségesek előtt. 1944 áprilisában állították először hadrendbe a hosszú távú bevetésekre is alkalmas B-21 Superfortress bombázókat, amelyek már kínai területekről és a Mariana-szigetekről is képesek voltak elérni a japán nagyvárosokat. A hagyományos bombák azonban még ekkor sem voltak túl hatékonyak, ugyanis a gyakran felhős és szeles időjárás nagyban megnehezítette a pontos célzást.
Az amerikai légierő egyik magasrangú parancsnoka, Curtis LeMay tábornok végül 1945 januárjában állt elő egy forradalmi ötlettel. A hagyományos robbanótöltetek helyett gyújtó- és szilánkhatású bombákkal pakolta meg, illetve felismerte, hogy a japán légvédelmi ágyúk kevésbé pontosak, ha viszonylag alacsony, 1500-2700 méteren repülő célpontokkal állnak szemben. Mindennek eredményeképpen február során már megkezdődtek a Tokió és Kobe elleni rendszeres gyújtóbombás támadások, de ezek még csak az igazán nagy vihar előtti előkészületek voltak.
1945. március 9-én vette kezdetét az Operation Meetinghouse névre keresztelt hadművelet, vagy ahogyan a japánok emlegették, a „Fekete hó éjszakája”. A támadást kisebb bombázók kezdték, amelyek napalmbombákkal először „megjelölték” a Tokióban kinézett célpontokat. Ezt követte összesen 334 db B-29-es bombázó, amelyek minden korábbinál kisebb magasságból, 600-700 méterről kezdtek neki a főváros módszeres elpusztításának.
A támadás első hulláma alig két óra alatt sikeresen megsemmisítette Tokió tűzoltási infrastruktúráját, így a B-29-esek napalmmal, gázolajjal és fehér foszforral töltött gyújtóbombáinak pusztítását szinte lehetetlenné vált megfékezni. Az első bombák által keltett, elszigetelt tüzek fokozatosan egy lángerdővé álltak össze, amelyet a szél csak tovább terjesztett a városban.
A támadás célpontja a város egy sűrűn lakott munkásnegyede volt, amelyet az első bombák egy hatalmas, lángoló X formával jelöltek ki. Az összes levegőbe emelkedő bombázó közül 282 repülő találta el sikeresen a célpontját, amelynek következtében Tokió közel 42 négyzetkilométernyi területe vált a földdel egyenlővé. Becslések szerint több mint egymillió ember otthona semmisült meg ezen az éjszakán, a civil áldozatok száma pedig elérte a 100 ezret is.
A világtörténelem egyik legnagyobb bombázásnak elképesztő pusztítása és a náci Németország nem sokkal később történt kapitulációja ellenére, Japán még hónapokon keresztül folytatta a háborút. Végül a Nagaszaki városa ellen végrehajtott atomtámadást követően, 1945. augusztus 15-én Hirohito császár rádión keresztül jelentette be, hogy Japán leteszi a fegyvert a szövetségesek előtt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
