Múlt-kor.hu

A diktatúra, ahol minden családnak saját bunkere volt: Enver Hodzsa Albániája

A diktatúra, ahol minden családnak saját bunkere volt: Enver Hodzsa Albániája

2021. november 16. 14:20 Czókos Gergő

Sátáni összeesküvés és a sarlatán bohóc

Az albán külpolitika különös utat járt be Hodzsa országlásának negyven éve alatt. A pártvezér rettegett egy esetleges külső támadástól, és militáns nacionalista retorikájával a permanens háborús pszichózis állapotában tartotta a lakosságot. A háborúra való felkészítés már 12 éves korban megkezdődött, a hároméves hadkötelezettség pedig a nőkre is érvényes volt. A paranoid vezető országszerte 750 ezer bunkert építtetett (minden családnak volt egy), amelyek többsége legfeljebb egy-két napra biztosíthatta volna a túlélést egy támadás esetén. Hodzsa saját magának persze egy 2680 négyzetméteres, ötemeletes, 106 szobás komplexumot építtetett, amelyben egy 400 személyes mozi mellett még játékterem is helyet kapott.

Hodzsa a nyugati hatalmakat gyakorlatilag az ördög szövetségeseinek tekintette, ám idővel a szocialista országokkal való viszonya is terheltté vált. Az albán–jugoszláv kapcsolatok a szovjet–jugoszláv viszonyban mutatkozó repedések elmélyülésével párhuzamosan 1947-től kezdtek hűvösebbé válni, és végül teljes szakításhoz vezettek.

Ekkoriban Albánia még a Szovjetunió feltétlen szövetségese volt, ám a Sztálin halálát követő években a szocialista blokk minden országában kezdetét vette a desztalinizáció, majd a Szovjetunió kibékült Jugoszláviával. Hodzsa a generalisszimusz által kijelölt útról való letérést utóbb Hruscsov és Tito „sátáni összeesküvésének” tartotta, és végül 1960-ban, miközben megerősítette a kapcsolatait Kínával, szakított a szovjetekkel. Hruscsovból a „legnagyobb ellenforradalmár sarlatán és bohóc” lett, akit „a világ valaha látott”.

„Államférfiúi kötelesség”

Az 1970-es években aztán az amerikaiakhoz közeledő kínaiakkal is egyre feszültebbé vált az albán politikai vezetés viszonya, és a mélyülő ellentétek Mao Ce-tung halála után szakításhoz, egyben a balkáni ország teljes izolációjához vezettek. Ezt követően a tiranai reptéren hetente mindössze kétszer egy cseh és egy keletnémet gép szállt le, egyszer pedig az athéni járat.

Miközben a legfőbb gazdasági partnerrel történő kenyértörés tovább mélyítette az önellátásra berendezkedő Albánia gondjait, Hodzsa egészségi állapota egyre romlott. 1985. április 11-én bekövetkező halála után az albán népen dermedt döbbenet lett úrrá. Mint Miranda Vickers Albánia-szakértő megjegyzi, ez a viselkedés egy külső szemlélő számára érthetetlen lehetett, ám egy idős albán a következőképpen foglalta össze a helyzetet:

„Amikor az apa megüti a fiát, a gyerek sír, de továbbra is ragaszkodik hozzá, mint az általa ismert egyetlen védelmezőhöz.” A szigorú apa mítoszát erősítette meg nemrég a sztálinista bunkerköztársaság egykori vezetőjének özvegye is. Egy tévéinterjújában férjét érzékeny léleknek nevezte, aki minden bizonnyal fájdalmat érzett a lelkében, amikor halálba küldte az embereket, mindez azonban „államférfiúi kötelessége” volt. 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A diktatúra, ahol minden családnak saját bunkere volt: Enver Hodzsa Albániája

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2021. tél: Mesélő naplók

Ízelítő a Magazinból

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra