Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A British Musem iraki régészeket képez ki az Iszlám Állam miatt

2017. február 22. 11:12 MTI

A programot a brit kormány finanszírozza azzal a céllal, hogy megerősítsék technikai felkészültségüket az Iszlám Állam által elpusztított vagy megrongált ősi épületek és műkincsek megmentésében.

<

Jonathan Tubb, a program vezetője elmondta: a 2016 januárjában indított felkészítő kurzussal elsősorban az volt a céljuk, hogy valami előremutatót tehessenek egy olyan helyzetben, amely elég kilátástalan. Arra gondoltak, hogy felkészítik az iraki szakembereket, hogy amikor elérkezik az idő, és a régészeti helyszínek felszabadulnak, minden olyan tudás birtokában legyenek, amelyeket a körülmények a megőrzési munkához megkövetelnek.

Az iraki archeológusok három hónapos elméleti képzést kapnak a British Múzeumban, majd az iraki Tello és Darband-i Rania régészeti helyszíneken gyakorlati ismeretekre oktatják őket. Megtanulják a rejtett töltetek, csapdák felismerését, és olyan digitális technikákat sajátítanak el, amellyel geofizikai felméréseket tudnak végezni, értékelni tudják a műholdas felvételeket, valamint a helyszínek feltérképezésében és felmérésében alkalmazható többfunkciós eszközöket.

Tubb elmondta, hogy az első lépés minden esetben a helyszínről készített alapos fotódokumentáció. Minden részletet rögzítenek, mielőtt hozzányúlnának. Ez azért is fontos, mert jó esetben minden széttöredezett darabot megtalálnak. Tubb szerint nem szabad alábecsülni az ókori mezopotámiai civilizáció bölcsőjének régészeti mentését, mivel ez a múlt az ott élő emberek identitásához tartozik, és ha engedik eltűnni, azzal az identitásuk egy részétől fosztják meg őket.

A régészeti képzés programját a brit kormány finanszírozza, amely a projekt több mint ötéves támogatására 2,9 millió fontot (egymilliárd forintot) szánt.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A British Musem iraki régészeket képez ki az Iszlám Állam miatt

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra