Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》
A bibliai Szennahérib asszír király korából származó márványalkotásokra bukkantak Irakban

A bibliai Szennahérib asszír király korából származó márványalkotásokra bukkantak Irakban

2022. október 24. 14:08 MTI

Összesen nyolc 2700 éves asszíriai márvány féldomborművet fedeztek fel az észak-iraki Moszulban amerikai és iraki régészek. Nagyhatalmú asszíriai királyok korszakának csatajelenetei láthatók rajtuk.

<

A felfedezést a maski ásatásokon, a Moszulban található Ninive ókori város egyik kapujánál tették. A monumentális kaput az Iszlám Állam terrorszervezet dzsihadistái buldózerrel rombolták le, amikor 2014 és 2017 között az uralmuk alatt volt az észak-iraki metropolisz.

A nyolc márvány féldombormű Szín-Ahhé-Eríba (a bibliai Szennahérib) király korából származik (i. e. 705–681) a Régiségek és Nemzeti Örökség Iraki Tanácsának a közleménye szerint. Szennahérib építette újjá és bővítette Ninivét, az Újasszír Birodalom fővárosát, ahol hatalmas palotát is emeltetett.

A féldomborműveken egyebek mellett egy íjának meghúzására készülő katona látható profilból, valamint finoman kidolgozott pálmák és más fák.

„Úgy gondoljuk, hogy ezeket a darabokat az uralkodó unokái elvitték Szennahérib palotájából, hogy a maski kaput újítsák fel velük és megnagyobbítsák az őrök termét” – magyarázta az AFP francia hírügynökségnek Fadel Mohamed Hodr, a helyszínt restauráló régészcsoport vezetője.

A régész szerint ezek az első, eredeti külsejüket megőrző régészeti maradványok, amelyeket a viszonylag ép helyszínen fedeztek fel.

Ninive az asszír birodalom legősibb és legnépesebb városa volt, a birodalom fővárosa, és fő találkozási pont a Földközi-tenger keleti medencéje és az iráni fennsík között – írja a Nemzetközi Szövetség a Konfliktusövezetek Örökségének Megóvására (ALIPH).

Az Iszlám Állam pusztításai után ez a szervezet finanszírozza 2021 óta a maski kapu felújítását, amelyben az amerikai Pennsylvaniai Egyetem régészei és iraki kollégáik vesznek részt.

2014-től 2017-ben Irakban elszenvedett katonai vereségéig az Iszlám Állam jelentős területeket foglalt el, és Moszult tekintette kalifátusa fővárosának.

Irakban évtizedek óta folyik a műkincsrablás: a 2003. évi amerikai invázió, illetve az Iszlám Állam hatalomra kerülése után az ENSZ szerint „kulturális tisztogatás” folyt az országban. Egyrészt lerombolták az ókori Mezopotámia romjainak egy részét, másrészt a feketepiacon árusították az elrablott műkincseket.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A bibliai Szennahérib asszír király korából származó márványalkotásokra bukkantak Irakban

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra