Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

A Beatles felbomlásával a békemozgalmak nagykövetévé lépett elő John Lennon

2021. október 9. 08:45 MTI

81 éve, 1940. október 9-én született Liverpoolban John Lennon, a legendás Beatles együttes tagja, a zenekar „lelkiismerete”, akinek pályája erőteljes hatást gyakorolt az utána következő nemzedékekre. A tabukkal könyörtelenül szembeszálló Lennon tragikusan fiatalon távozott, alig negyvenéves volt, amikor egy őrült rajongója meggyilkolta.

<

Apja már kétéves korában kisétált életéből, anyja csak „át-átsuhant” zaklatott gyermekkorán, nagynénje nevelte fel. Kamaszkora csupa lázadás volt, tizenöt évesen kezdte az amerikai rock and roll zenét játszani, saját képére formálni.

Tizenhat évesen ismerkedett meg a basszusgitáron játszó Paul McCartney-val, akivel aztán a rockzene történetének legsikeresebb szerzőpárosát alkották. Hamarosan együttest is alapítottak, amelyhez csatlakozott a gitáros George Harrison is. A nagy négyes az utolsó taggal, a dobos Ringo Starr-ral a kemény és sikertelen hamburgi évek után, a befutás küszöbén egészült ki.

A Beatles minden kétséget kizáróan a legnagyobb hatású együttes a könnyűzene történetében. Zenéjükön rajongók és zenészek nemzedékei nőttek fel, Magyarországon egy egész generáció az ő dalaikból tanult meg angolul.

Lennon és McCartney nevéhez olyan klasszikusok fűződnek, mint az A Hard Day's Night, a Help! a Nowhere Man, azután a Norwegian Wood (This Bird Has Flown), a Ticket To Ride, az All You Need Is Love, a Lucy in the Sky with Diamonds, a Strawberry Fields Forever, az Across the Universe, a Revolution vagy a Come Together – a sort mindenki ízlése szerint folytathatja.

Szerzeményeiket sokan dolgozták fel, a Yesterday több mint 1600 változatban ismert, ezzel bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is. Jellemző, hogy még 2000-ben is a toplista élére tudott kerülni a Beatles egykori listavezető dalait tartalmazó album, és mindmáig ez minden idők leggyorsabban fogyó lemeze.

Lennon karcos nyilatkozataival is botrányokat kavart: 1963-ban a királyi család több tagjának jelenlétében adott koncertjük utolsó számát így konferálta fel: „Az olcsóbb helyen ülők tapsoljanak, a többiek csörögjenek az ékszereikkel!”

1966-ban egy interjúban azt mondta, hogy „Népszerűbbek vagyunk, mint Jézus Krisztus” – a felháborodást követően dalaikat rövid időre tiltólistára tették Amerikában, számos fenyegetést is kaptak, és Lennon végül bocsánatot kért.

A Beatles zenéje az idők során egyre bonyolultabb és elvontabb lett, 1966-ban a turnézással is leálltak, ezzel párhuzamosan nőtt a feszültség a tagok, mindenekelőtt John és Paul között. A viszony azután mérgesedett el, hogy Lennon megismerkedett a japán Yoko Onóval, akinek hatására a közélet felé fordult, a társadalmi igazságtalanságok ellen emelte fel szavát.

Esküvőjüket 1969. március 20-án tartották Gibraltárban, majd Amszterdamba mentek nászútra, illetve béketüntetésre. Egy hétig ki sem mozdultak az ágyból, ezt nevezték el ágykampánynak, amellyel azt üzenték a világnak, hogy hagyják abba a háborút, de a pár több politikai kérdésben is nyilvánosan foglalt állást. Lennon, aki középső nevét Winstonról Onóra változtatta, formailag még a Beatles tagja volt, amikor megjelentette Give Peace A Chance című dalát, amely a békemozgalmak himnusza lett.

A Beatles története 1970-ben véget ért, a tagok közül szólóban Lennon futotta be a legváltozatosabb zenei karriert. Tucatnyi albumot adott ki, akad közöttük nehezen befogadható kísérleti zene, de olyan remekművek is, mint a John Lennon/Plastic Ono Band című lemezen hallható Mother, az egy évvel későbbi Imagine vagy a Happy Xmas (War Is Over).

Életét akkor már Amerikában élte, ahová csak nehezen nyert bebocsátást. Évekig küzdött a bevándorlási hivatallal, amely távol akarta tartani az Újvilágtól, egyrészt egy 1968-ban történt letartóztatása miatt, amikor kannabisz birtoklásért kísérték be, másrészt az amerikai radikális baloldallal tartott kapcsolatai miatt.

1975-ben az Egyesült Államok Fellebbviteli Bírósága megsemmisítette a kitoloncolási végzést, 1976-ban pedig állandó tartózkodási engedélyt kapott. Ekkor már szinte menekült a Beatles legendája elől, nem volt hajlandó arra, hogy régi társaival lépjen fel, bármennyi pénzt kínáltak is.

A hetvenes évek második felében évekre eltűnt a nyilvánosság elől, „kispapa” lett, fiát nevelte. 1980-ban tervekkel és energiával telve lépett ismét a közönség elé, megjelent Double Fantasy című lemeze, interjúk sorát adta, turnét tervezett.

Ebből azonban már nem lett semmi, 1980. december 8-án New Yorkban lelőtte egy őrült rajongója. Alakja és legendája halála óta csak nagyobbra nőtt, örökségével özvegye, Yoko sáfárkodik, mégpedig igen hatékonyan. Lennon kiadatlan felvételeiből több album jelent meg, újra kinyomtatták groteszk írásait, számos kiállítást rendeztek rajzaiból, 1994 őszén Budapesten a Ludwig Múzeum adott otthont a tárlatnak.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

A Beatles felbomlásával a békemozgalmak nagykövetévé lépett elő John Lennon

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra