Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megtalálták II. Ptolemaiosz templomát

2014. május 20. 12:52 MTI

II. Ptolemaiosz egyiptomi király mészkőből épült templomára bukkantak egyiptomi régészek a Kairótól délre fekvő Gabal el-Núr tartományban.

<

A decembertől kora májusig tartó ásatási szezonban a Kairótól mintegy 120 kilométerre délre fekvő Beni Szuf ásatási területen találták meg a több mint 2200 éves templom maradványait.

Mohamed Ibrahim régészeti miniszter az al-Ahram napilap online kiadásának elmondta: ez egy nagyon fontos felfedezés, mivel ez az első II. Ptolemaiosz korából származó templom, amelyet a térségben találtak. "Egy ilyen templom felfedezése még több fényt derít a több mint 36 éven át uralkodó II. Ptolemaiosz és kora történelmére" - tette hozzá Ibrahim.

A szakemberek az első vizsgálatok alapján úgy vélik, hogy a templomot Ízisz istennőnek, az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb anyaistennőjének építették, ő volt a termékenység, a nőiesség, a hűség, sőt a hajózás szimbóluma is.

Az ásatások során a régészek eljutottak a templom második szintjéig, amely számos teremből és szobából áll, ezeket részben feltöltötte a sivatagi homok. Találtak korabeli agyagedényeket, mészkőtömböket II. Ptolemaiosz pajzsdíszével. A templom külső keleti falán a királyt a Nílus áradását szimbolizáló Hápi istennel ábrázoló jelenteket festettek.

A hellenizmus korabeli egyiptomi állam I. és II. Ptolemaiosz uralkodása idején (i.e. 282-222) élte fénykorát. Ekkor a Nílus völgyén kívül hozzátartozott Fönícia, Palesztina, Ciprus, Kis-Ázsia déli partvidéke, sőt a Balkán néhány városa is.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Megtalálták II. Ptolemaiosz templomát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra