Keresztre feszítés az ókortól a mai Szíriáig
2014. május 12. 17:29
Rómától Burmáig
Az i. e. 5. századi XII táblás törvények szerint a veteményeseket feldúlókat, illetve a feleségét eladó férjet Ceres istennőnek, a telkek határának jelölésére hivatott határkövet, a szentnek tartott „terminust” elmozdító lakost pedig Terminus istennek kellett feláldozni. A feláldozás módja az akasztás volt, melyet a törvény „arbori suspendere” (fára felfüggesztés) néven említ. A római hagyomány szerint ebből az ősi szokásból alakult ki a keresztre feszítés barbár módszere.
E kivégzési módot rabszolgák, kalózok, valamint az állam ellenségeivel szemben alkalmazták Rómában, ahol úgy vélték, ennél szégyenteljesebb és gyalázatosabb halál nem létezhet. A római polgársággal rendelkező civileket nem végezhettek így ki, kivéve, ha hazaárulást követtek el. Az első tömeges keresztre feszítésre a Spartacus-féle rabszolgalázadás leverése után, i. e. 71-ben került sor: Crassus hatezer rabszolgát feszített meg a Via Appia mentén. Hasonló kínokat éltek át a zsidó háborúk végén, i. sz. 70-ben az izraeliták is, akiket Jeruzsálem falai mentén feszítettek meg.
A Spartacus-féle rabszolgalázadást követően 6 ezer keresztfa szegélyezte a Via Appiát
A „T”, „X”, „Y” vagy a hagyományos alakú keresztre 13-18 centiméter hosszúságú, egy centiméter átmérőjű szögekkel szegezték fel a megkorbácsolás után gyakorlatilag már haldokló elítéltet, aki ezt követően akár napokig is szenvedhetett. A szögeket egyébként a kivégzést követően gyakran összegyűjtötték, és gyógyító amulettként adták el.
A halál zömében a fulladáshoz köthető, ugyanis egy bizonyos idő eltelte után az áldozat - főként a rekeszizma - annyira legyengült, hogy nem volt képes megemelkedni a levegővételhez. A halált úgyis gyorsíthatták, hogy az ún. „crucifragium” nevű eljárás során a szerencsétlen térdét eltörték, aminek következtében a lábtámasz megszűnt, így az elítélt nem volt képes felnyomni magát, s 20-30 percen belül megfulladt. A leghíresebb ily módon kivégzett személy Jézus Krisztus volt. A keresztre feszítéseket hivatalosan 337-ig alkalmazták, amikor Nagy Konstantin betiltotta a Római Birodalom területén, ahol addigra már több ezer keresztény mártír lelte halálát fára szegezve. A középkorra értelemszerűen visszaszorult a használata.
A 25 éves, szolgaként dolgozó Szokicsit azért végezték ki, mert megölte urának fiát
Japánban a 16. századi keresztényüldözések idején ismét „divatba” jött, s a Szengoku-időszakban (1467-1573) hivatalosan is bevezették. Gyakorlatilag az ezt megelőző 350 éves időszak alatt nem volt halálbüntetés a szigetországban. A kivégzések újbóli megjelenése a japán keresztények üldözése hosszú történetének kezdetét jelölte. A véres diszkrimináció 1871-ig tartott. A keresztre feszítések a második világháború idején ismét megjelentek a távol-keleti államban, ahol a hadifoglyok lelték ily módon végzetüket. A leghíresebb elítélt Ringer Edwards ausztrál hadifogoly volt, akit marhalopáson értek; ő 63 órát szenvedett a kereszten.
Burmában a 19. században is alkalmazták a keresztre feszítést. Az 1806-1812 között a térségben szolgálatot teljesítő Felix Carey misszionárius így írt az ott látott borzalmakról: "A kezeiknél és a lábaiknál fogva négy-öt embert feszítettek ki egy állványhoz, elsőként a nyelvüket vágták ki, majd a szájukat nyitották fel fültől fülig, ezt követően a hasukat metszették fel."
Az első világháború idején Európába is visszatért az élet kioltásának eme kegyetlen módja. Állítólag a német katonák 1915-ben egy kanadai közlegényt, bizonyos George Barrie-t feszítették meg, ám a modern kori kutatások szerint ez nem volt több puszta szóbeszédnél. Ami azonban tény: a második világégés idején a kelet-poroszországi német polgári lakosság néhány tagját keresztre szegezték a bevonuló szovjet katonák. Manapság már csak elvétve tapasztalhatunk ilyen szörnyűségeket, azonban vallási áhítatból kifolyólag a mai napig hallani lehet alkalmazásáról.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
