A dualizmuskori Magyarország iparának csúcsterméke
2014. április 18. 11:02
Az egyenjogúság szimbóluma
Az osztrák-magyar csatahajóprogram elindítása után a Danubius is szerette volna elnyerni az egyik csatahajó építésének jogát. Mivel az új hajógyár számára hatalmas kihívást jelentett a Szent István megépítése, ezért kénytelen volt vállalati fúziót végrehajtani a Ganz és Társa Gép- és Waggongyárral, amire 1911-ben került sor. Az így létrejött nehézipari vállalatbirodalom Magyarország legnagyobb munkaadójává is vált egyben.
A Monarchián belül a közös ügyeket (az 1910-es megállapodás szerint) 36,4 százalékban fizette Magyarország, így a magyar politikai vezetés is ennek arányában szeretett volna részesülni a haditengerészeti megrendelésekből. Az új csatahajóosztály megépítéséhez azonban rendkívüli hitelre (312,4 millió korona) volt szükség a kiadások nagysága miatt, amelyet a magyar kormány csak akkor volt hajlandó megszavazni, ha legalább egy csatahajót a Danubius hajógyár épít, és a hajók részegységeinek építéséből is arányosan részesül a magyar ipar megrendelések formájában.
Az SMS Szent István építés közben
A Ganz-Danubius 1912. január 29-én fektette le a VII. számú csatahajó (a későbbi Szent István) gerincét, jóllehet a sólya (a vízbe bocsátáshoz szükséges talpfa) építése sem fejeződött be addigra. A hajót 1914. január 17-én bocsátották vízre, ami azonban nem az építés végét, hanem csak egy fontos fázisát jelentette. A kazánokat, a gépeket, a fegyverzetet és a páncélzatot csak a vízen lehetett felszerelni. A hajó végül 1915 novemberében állt szolgálatba.
A Szent István csatahajó 152 méteres hosszával és 20 ezer tonnás vízkiszorításával minden idők legnagyobb magyar építésű hajója. Nem is egyszerűen a legnagyobb, hanem kiemelkedően a leghatalmasabb, ugyanis a rangsorban utána következőnél ötször nagyobb. E hatalmas hajó minden hibája ellenére a magyar ipar teljesítőképességének (egyben az Ausztriával való magyar egyenjogúság) szimbóluma volt.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
