Hogyan lett keresztes hadjáratból parasztfelkelés?
2014. április 14. 14:05 Csernus Szilveszter
Keresztes hadjáratból polgárháború
1514 márciusának végén Bakócz és Dózsa nagyjából egy időben érkezett Budára. Dózsa megkapta jutalmát: Ulászló király aranyláncot, kardot, díszes ruhát adományozott a vitéznek, sőt egy nemesi oklevelet is, amellyel együtt egy negyventelkes temesközi falu földesurává tette. Dózsa így bekerült a magyarországi okleveles nemesség soraiba (bár székelyföldiként így is kollektív nemességet élvezett).
Más források ugyanakkor arról írnak, hogy Csáky Miklós csanádi püspök megakadályozta Dózsát jutalma átvételében, így Dózsa Bakócz esztergomi érsekhez fordult segítségül. Mindenesetre a Rómát megjárt bíboros 1514. április 9-én hirdette ki a pápai bullát a király hozzájárulásával (Magyarországon ez elengedhetetlen kellék volt), a templomoknak pedig utasítást adott, hogy azt felolvasva toborozzanak a keresztes hadjárathoz.
Hogy miként került Dózsa a Pest mellett gyülekező legnépesebb keresztes had élére, biztosan nem tudjuk, de a székely lovaskapitány kinevezésére minden bizonnyal jobb híján került sor, mert a hadvezetéshez jobban értő főnemesek kihátráltak az ügy mögül, s nem vettek részt a keresztes hadjáratban. Ami biztos: április 23-án Dózsa lett a fővezér, majd május 9-én útnak indult a felfegyverzett tömeggel.
Nemcsak jobbágyok gyűltek a kereszt alá: szép számban találunk mezővárosi gazdagparasztokat, városi polgárokat, deákokat és kisbirtokos nemeseket is, amilyen maga Dózsa is volt. Emellett természetesen papokkal és szerzetesekkel is el volt látva a sereg, akik a szent harcra készítették fel az egybegyűlteket - azok egyébként mindvégig a sereggel maradtak, lelki töltetet adva a katonáknak és egyfajta legitimációt harcuknak, amelyet már a földersurak ellen vívtak.
Nem pontos tehát parasztmozgalomról, parasztlázadásról beszélni, már csak a hadak társadalmi összetétele miatt sem. Ugyanakkor amennyiben a lázadás későbbi célját nézzük - ami a fennálló társadalmi rendet kívánta megváltoztatni (a nyár folyamán a kúriákba betörve elsőként a nemesi okleveleket keresték és semmisítették meg) - nem állunk messze a valóságtól, ha parasztlázadásként tekintünk az eseményekre.
A pesti tábor mellett az Alföld több nagyvárosában is gyülekeztek a keresztesek: a sereg összlétszáma mai becslések szerint elérte a negyvenezret, ebből csak a pesti 15 ezer főt tett ki. Bakóczék az ostrom alatt álló Knin várát szemelték ki elsődleges célpontnak, de Dózsa délkelet felé vonult: egyesek szerint azért, hogy Szapolyai seregével egyesülve támadjon Isztambul felé, míg mások ebben már a „kizsákmányoló” nemesek elleni fellépést látták, hiszen az Alföld parasztjainak leginkább ezen a tájékon volt okuk bosszút állniuk.
Kétségkívül Békés és Csanád vármegyék adták a keresztes hadjárat, majd felkelés tömegbázisát. Itt voltak a legszegényebbek az Alföld jobbágyai, híres volt a vidék a nemesek és főpapok „népet sanyargató”, önkényeskedő szokásairól. (A forrongásoknak ezen a vidéken mindig volt táptalaja: a XIX. század végi parasztmozgalmak a később - emiatt - Viharsaroknak nevezett Csongrád, Csanád, és Békés vármegyékben kezdődtek, de a majd ezer évvel ezelőtti pogánylázadás is Békésből indult ki.)
A hatalmas embertömeg élelmezését nem szervezték meg központilag, így azok rekvirálásokból voltak kénytelen ellátni magukat. Hírek terjedtek arról is, hogy más vidékekről a földesurak nem engedték a nagy betakarítások idején a keresztes hadba vonulni jobbágyaikat, sőt Tokajnál néhány jelentkezőt ki is végeztek.
A feszült hangulat Mezőtúron újabb emberéleteket követelt. A helyi nemesek egy szamarat futtattak végig az utcákon fakereszttel a farkán, így gúnyolva a sereget, mire Dózsáék rabolni kezdtek és egy adószedőt is megöltek. Az elfogott főkolompos jobbágyokat pedig Budára hurcolták és kivégezték. Mindez mindkét fél részéről olaj volt a tűzre.