A fokozatos fejlődés miatt tunyult el az ősember

2014. április 14. 08:40

A Duna-völgyben élő emberek csontsűrűsége mintegy 7300 évvel ezelőtt - abban az időben, amikor Európában kialakulóban volt a mezőgazdaság - fokozatosan csökkenni kezdett - állítja egy új tanulmány. A változás főként a férfiaknál észlehető, azonban mindkét nem veszített csontjainak szilárdságából.

A csontok azt mutatják, hogy "kezdetben a férfiak végezték a nagyobb mozgást igénylő feladatok zömét, például az állatok legeltetését, valamint a növénytermesztéssel járó munkákat" - magyarázta Alison Macintosh kutatásvezető, a Cambridge-i Egyetem antropológusa.

A technológiai innováció előrehaladtával az őskoriak által elvégzett munka egyre kevéssé volt megerőltető és a letelepedett lakosok - korábbi nomád életmódjukhoz képest - mind kevesebbet mozogtak, ami azt eredményezte, hogy lábcsontjaik sűrűsége csökkent. Az emberi csontok lényegében "alakíthatóak", erősebbé vagy gyengébbé válhatnak attól függően, mennyire vesszük igénybe őket. Egy hosszútávfutónak például különböző vizsgálatok alapján kimutatható eltérés figyelhető meg a csontszerkezetében egy átlagemberéhez képest.

Macintosh német, cseh, osztrák, magyar és cseh területek őskori temetőiből származó lábcsontokat vizsgált meg az i. e. 5300 és az i. sz. 850 közti időszakból. A brit kutató az alsó lábszárcsontokat háromdimenziós lézerszkennerrel olvasta be, és ezeken végezte el az elemzéseket. Úgy találta, az idő múlásával a férfiak sípcsontja egyre kevesebb merevséget mutatott, ám mindkét nem esetében az volt a végkövetkeztetése a vizsgálatoknak, hogy egyre kevésbé voltak aktívak.

A mezőgazdaságra való áttérés párhuzamosan zajlott a technológiai fejlődéssel, a komplex fémtermékek előállításával, valamint a kereskedelmi hálózatok bővülésével. Ezek a változások valószínűleg lehetővé tették a nemek, illetve különböző társadalmi rétegek közötti munkamegosztást, és kialakultak a mezőgazdasággal, állattenyésztéssel, fémipari, vagy fazekas termékek előállításával foglalkozó közösségek - magyarázta a kutató.

Miután az eredményeket a modern kori csontsűrűségi vizsgálatokkal is összehasonlították, Macintosh levonta a következtetést: az i. e. 5300 körül élt férfiak hozzávetőlegesen olyan aktívak lehettek, mint a mai távfutók, az i. e. 2300 körül élt társai viszont csupán annyit mozoghattak, mint egy egyetemen ülő hallgató.

Az őskori női csontozat is fokozatosan a gyengülés jeleit mutatta, azonban nem olyan intenzíven, mint a férfiaké. A tendenciából kiolvasható, hogy a hölgyek is valószínűleg különféle feladatokra "szakosodtak", így napi mozgásmennyiségük lecsökkent. Mindemellett jelentős eltérés volt tapasztalható a bronz- és a vaskor között (i. e. 1450-850 közti időszakban), a Magyarországon fellelt szkíta leletek esetében ugyanis a vaskorban valószínűleg több megterhelő, fizikai munka, esetleg harci feladat juthatott a gyengébbik nemnek.

A csontsűrűségbeli változások ugyanakkor nem a sípcsonton jelentek meg. Az eredmények arra utalnak, hogy a vaskori nőknél tapasztalható változások nem a járás mennyiségével hozhatók összefüggésbe, hanem a testméret, esetleg a genetikai szerkezetükben bekövetkezett átalakuláshoz kapcsolódnak - véli a kutató.