A viking napiránytű sötétedés után is működhetett

2014. március 28. 13:29

A trükk a szakemberek szerint az lehetett, hogy a napiránytű (amely tulajdonképpen egy módosított napóra volt) technikáját a napkövekkel kombinálták, amit "alkonyfényiránytűnek" neveztek el a kutatók.

"A közelmúltban azonosított kalcitkristály, amelyet egy 16. századi európai hajóroncs navigációs eszközei között találtak, arra utalhat, hogy ezek a kristályok fontos szerepet tölthettek be a tengeri hajózásban" - olvasható Bernáth Balázs, az ELTE TTK kutatójának és kollégáinak a Proceedings of the Royal Society tudományos folyóiratban publikált tanulmányában.

Egy, a grönlandi Uunartoqban felfedezett, 10. századi fatárcsatöredék elemzésével a kutatócsoport egy alternatív navigációs ötlettel állt elő. Szerintük egy alkonyfény iránytű lehetővé tette a viking hajósok számára, hogy egy napiránytű, egy árnyékpálca és két napkő segítségével pozícionálni tudják a Nap helyzetét annak nyugta után is.

Ha a bonyolult technikát valaha is alkalmazta az északi nép, akkor akár szürkületkor is gond nélkül hajózhattak. A napkövek létét, amellyel felhős időben is ki tudták számítani a megfelelő irányt, már a viking sagák is megemlítették, azonban felhasználásuk módja nem ismeretes.

Azt, hogy a vikingek napkövet használtak útjaik során, már régóta gyanították, de csupán tavaly találtak fizikai bizonyítékot a létezésére. A hat rombuszlappal, kétféle éllel, kétféle csúccsal rendelkező romboéder kristályt búvárok találták meg a La Manche-csatornában található kis sziget, Alderney mellett egy 1592-ben elsüllyedt hajón. A kő mellett egy pár navigációs körző is volt, vagyis minden bizonnyal a becses tárgyat a navigációs eszközökkel együtt tárolták - közölték akkor a Rennes-i Egyetem kutatói.

Egy viking legenda szerint egy napkövet kellett a Nap felé tartani, s majd miután „sugárzott a fény a kőből” az égitest még a legsűrűbb köd, vagy felhős égbolt ellenére is megmutatta magát. Ez elsőre varázslatnak tűnik, a tudósok azonban rámutattak, hogy egy ilyen kettőstörő kristállyal mérhető az égbolt polarizációja, aminek segítségével valóban lehet a Nap égbolton elfoglalt helyére következtetni, akkor is, ha azt felhő takarja. A máig nem bizonyított hipotézis szerint ez segíthette a viking hajósokat az Atlanti-óceán átszelésében.

Az új kutatás szerint az alkonyfény iránytű ugyanezen elv alapján működhetett, ám ez az eszköz a naplemente utáni fényeket használhatta fel. A kutatócsoport terepi körülmények között tesztelve azt állapította meg, hogy az alkonyfény iránytű használatával (a Nap horizonttól elfoglalt -8° és +10°-os helyzete között) ±4° pontossággal meghatározható az északi irány.

Guy Roppars, a Rennes-i Egyetem kutatója szkeptikus a titokzatos, éjjeli navigációs eszköz létezésében. Úgy véli, két napkő együttes használata esetén elkerülhetetlenül nagy lenne a pontatlanság, fejtette ki a Discovery Newsnak. Hozzátette: túl bonyolult lehetett ez a módszer a vikingek számára.

Bernáth szerint a viking navigációval kapcsolatos tudásunk még messze nem elégséges. A maroknyi navigációs eszközök nem maradtak fenn jó állapotban, de úgy véli, néhány mai múzeum a kutatók tudtán kívül is megőrzött belőlük néhányat.