Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Rettegtek a britek a német polgári repülőktől 1918 után

2014. január 22. 10:10

Nagy-Britanniában sokak meggyőződése volt a két világháború között, hogy a bosszútól fűtött németek képesek lennének átalakítani a szigetország felett elhúzó polgári repülőgépeiket rögtönzött bombázókká, s tonnaszámra dobnának le bombákat, valamint vegyi fegyvereket London felett - állítja egy új kutatás.

<

Brett Holman repüléstörténettel foglalkozó kutató a 20th Century British History című szaklapban megjelent cikkében azt állítja, hogy az első világháború tapasztalataiból és semmihez sem fogható emlékekből kiindulva a britek valós veszélyként tekintettek a német polgári repülőgépekre. 

A sajtó, a háborús veteránok, de még a Royal Air Force feje is egzisztenciális fenyegetésként tekintett a német repülőgépekre, s szentül hitték, hogy Berlin a polgári repülés álcája mögött folyamatosan fejleszti, átalakítja ártatlannak tűnő, civileket szállító repülőit. Sokan vélték úgy, hogy a lefegyverzett Németország még mindig komoly fenyegetést jelent a britek számára.

Egy, a névtelenség homályába burkolózott egykori századparancsnok a The Times egy 1920. januári cikkében szemléletesen leírta, hogy „egy nap a német civil légiflotta megjelenik a Brit-szigetek felett, s elsőként a fővárost veszi célba, amelyet porig rombol.” Mivel a sajtó azonnal rárepült az elméletre, nem kis pánik alakult ki a britek körében az országukat érintő légi veszély kapcsán - magyarázta Holman, aki kifejtette, hogy mind a fegyverkezés, mind a folyamatos leszerelés hívei igyekeztek meglovagolni a fenyegetés okozta pánikhullámot.

A RAF élén álló tisztek mindezt az újrafegyverkezés igazolásaként értelmezték, s úgy vélték, jelentős mennyiségű pénzt kell áldozni arra, hogy Nagy-Britannia egy nagy légi flotta segítségével meg tudja védeni magát. 1934-ben maga Winston Churchill, akkor még mint konzervatív képviselő is magáévá tette az ötletet, s beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy 1935 végére a Németország kereskedelmi, szállító és polgári légiflottájában lévő egységek száma eléri a brit szintet. Eközben a pacifisták úgy vélték, a brit fegyverkezéssel pont az ellenkező folyamatot érnék el, azaz ösztökélnék Berlint a további fegyvergyártásra, s ellehetetlenítenének egy esetleges multilaterális lefegyverzési folyamatot.

Holman szerint az 1920-as évek egészére és az 1930-as évek elejére jellemző félelem és az ezt tápláló retorika 1935-re hagyott alább, amikor márciusban Hitler bejelentette a Luftwaffe megalakulását. Az átalakított német polgári repülőktől való valótlan veszélyt folyamatosan felváltotta a Harmadik Birodalom által valóban a pusztításra kifejlesztett bombázók hada okozta döbbenet.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

Rettegtek a britek a német polgári repülőktől 1918 után

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra