Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Felújítják Epheszosz egyik fő látványosságát

2013. október 29. 18:21 MTI

Teljes körűen helyreállítják az egyik legjelentősebb ókori városnak számító Epheszosz történelmi főútján álló Hadrianus-templomot, amelyet alaposan kikezdett az időjárás a legutóbbi felújítása óta eltelt több mint hatvan évben - közölte a műemlék rekonstrukcióját végző Osztrák Régészeti Intézet (ÖAI) kedden.

<

Az egykori görög városállam, Epheszosz (ma Efes) Kurétesz nevű történelmi főútján álló templomszerű építmény, amelyet i.sz. 117 és 118 között építettek, úgy vált a város egyik fő látványosságává, hogy nevének gyökereit és eredeti funkcióját mindmáig homály fedi.

Sabina Ladstdtter, a ma Törökország területén található város romjain már 1895 óta ásatásokat végző ÖAI igazgatója elmondta, a legutóbbi felújítások idején nagyrészt a korinthoszi stílusban épített épület antik darabjaiból építkeztek, de használtak kevésbé ellenálló akrilgyantát és betont is. A régész hozzátette, hogy a rekonstrukcióknál gyakran használnak az eredetihez képest gyengébb minőségű anyagokat, ez azonban többszörösen visszaüthet a Hadrianus-templomhoz hasonló szabadtéri, az időjárási körülményeknek hatványozottan kitett műemlékek esetében.

Az épület történelmi és újabb részei egyaránt felújításra szorulnak, a legnagyobb gondot az építmény márványelemeit kikezdő elrozsdásodott vasszerkezet okozza, ami veszélyezteti az egész templom stabilitását. A rekonstrukciót támogató J. M. Kaplan Alap mintegy 100 ezer euróval járul hozzá a várhatóan 2014 júliusáig tartó felújításhoz. A műemléket a munkálatok során a látogatók elől is elzárják majd.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Felújítják Epheszosz egyik fő látványosságát

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra