Az 1944-es varsói felkelés magyar emlékei
2013. szeptember 25. 14:07 Tischler János
Milyenek a magyarok?
A lengyelek és magyarok csaknem ezeréves szomszédi együttélése során a két nemzet között nem volt komolyabb fegyveres összeütközés. Éppen ellenkezőleg, vállvetve védekeztünk a kultúránkat és függetlenségünket veszélyeztető idegen támadások ellen. A cári Oroszországgal szemben 1831-ben és 1863-ban folytatott függetlenségi harcainkban a magyarok cselekedettel és anyagi eszközökkel támogattak bennünket, a mi katonáink közül pedig 1849-ben sokan életüket áldozták a magyarok Ausztria elleni szabadságharcában.
A mostani háborúban a magyarok vendégszeretően befogadták polgári és katonai menekültjeinket, és mindeddig gondoskodnak anyagi és lelki szükségleteik kielégítéséről. Azoknak, akik szeretnének a Franciaországban és Angliában működő lengyel hadsereghez eljutni, ezt lehetővé teszik. Ugyanakkor megtagadták az internáló táborokban maradt tisztjeink kiadását a németeknek.
Magyarország 1941-ben német nyomásra belépett a tengelyhatalmak oldalán a háborúba. Ez a tény ellenségeink oldalára állította őket, de a lengyeleknek mégsem lettek ellenségei. A lépést még az előző kormány tette meg, meghajolva a német érvelés előtt, mely szerint Szovjetoroszország úgymond Magyarország függetlenségét is veszélyezteti. Ettől fogva anyagi nehézségek kezdték terhelni az országot: felemelték az adókat, korlátozták a fogyasztást, ellátási nehézségek jelentek meg, stb.
Így aztán a népesség nem lelkesedik a szükségtelennek tartott háborúért, s nem egyszer nyíltan lázadozik is ellene. Kállay kormánya kezdettől fogva azon volt, hogy csökkentse a magyar hadsereg tényleges részvételét a frontharcokban: a tartalékosok mintegy nem kielégítő kiképzésére, illetve a hadi felszerelés részleges hiányára hivatkozva késleltette a mozgósítást. Következésképpen csak egy magyar hadsereg vett részt egy ideig a harcokban, de azt, miután 1942-43 telén megtizedeltetett a Voronyezs környéki áttörés alkalmával, visszarendelték az országba. Manapság a keleti fronton kevés magyar egység található, s ezek is jószerint a háttérben szolgálnak, az ellátási útvonalak biztosítását látva el.
A magyarok minden erejükkel azon vannak, hogy megvédjék országuk határait bármilyen lehetséges támadás ellen. Kállay kormánya szakított az 1941-es hibás politikával, és nem egykönnyen hagyja magát bevonni idegen érdekekért folytatott harcba. Nem egyezett bele a németek által kijelölt balkáni szakasz megszállásába Olaszország kiugrását követően. Jelenleg a németek megszállták Magyarországot.
A belpolitikai viszonyok tekintetében fontos, hogy csírájában elfojtották a Berlin által támogatott magyar nemzeti szocialisták megkísérelte államcsínyt. A magyar politikában a kormány kézben tartja a kezdeményezés készségét, és idejekorán kioltotta e fenyegetést, kiváltva vele a németek elégedetlenségét, ők ugyanis teljes mértékben nekik alárendelt kormányt szeretnének látni Magyarországon (hasonlót, mint Romániában).
Kállay miniszterelnök programbeszéde vagy Serédi prímás fellépése, valamint más, élvonalbeli politikusok megnyilvánulásai nem egyszer elítélték a hitlerizmust, mint a jog és szabadság érvényesülésével ellentétes irányzatot.
Szomszédjaival szemben Magyarország közeledésre és jó viszonyra törekszik. A jelenlegi területi elrendezés fenntartása érdekében támogatja a szlovákok és a horvátok függetlenségi törekvéseit, amelyek elvetik Csehszlovákia és Jugoszlávia visszaállítását. A szlovákok figyelmét felhívják a csehek hegemonisztikus törekvéseiből fakadó veszélyekre – szorosabbra szeretnék vonni velük a viszonyt a Kárpát-medencét lakó minden nép érdekében, a magyar nemzet vezető szerepe mellett (Szent István koronájának jegyében), és még arra is nyitottak, hogy bizonyos területi engedményeket tegyenek a jelenlegi szlovák állam számára.
Hasonlóan közelítik meg a horvátokat, előre vetítve a szerbek bosszújának rémét. Egyedül a románok irányában képviselnek ellenséges álláspontot, a kezükön maradt erdélyi részek miatt. Az egész magyar társadalom támogatja a kormánynak az elveszített területek visszaszerzésére irányuló politikáját, és kész minden áldozatra e célok érdekében.
Általánosságban elmondható, hogy a magyarok, akik belekényszerültek a háborúba, igyekszenek a minimálisra csökkenteni benne a részvételüket. A társadalom széles rétegei rokonszenveznek a Szövetségesekkel, akikkel a liberális ellenzék vezetői (Eckhardt, Károlyi – az emigrációban) együtt is működnek. A vitéz és jól kiképzett magyar hadseregben is a többség ellenérzéseket táplál a németekkel szemben, akik mostoha módon kezelik a magyarokat. A magyar katonák a lengyelek irányában jóindulattal viseltetnek, nem egyszer védelmükbe vették a lengyel lakosságot a német rendőrség vagy vasúti őrség túlkapásaival szemben.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
