Az 1944-es varsói felkelés magyar emlékei
2013. szeptember 25. 14:07 Tischler János
A kapituláció
A Honi Hadsereg katonái végül 63 napi hősies küzdelem után 1944. október 2-án kapituláltak, a németek a már említett augusztus 30-i deklaráció értelmében hadifogolynak tekintették azokat, akik megadták magukat. A felkelés mérlege tragikusan festett, lengyel részről 21 ezerre tehető az elesettek és eltűntek száma, s ehhez járult még 5 ezer sebesült és 16 ezer hadifogoly. Az áldozatok száma a civil lakosság körében egyenesen megdöbbentő, 180-200 ezren vesztették életüket. A szervezett katonai és politikai ellenállás tulajdonképpen megszűnt létezni. (Német oldalon kisebbek voltak a veszteségek: 17 ezer elesett vagy eltűnt, 9 ezer sebesült.) A kapituláció után a speciális egységek Hitler parancsára a kevés megmaradt épületet is a levegőbe röpítették. Varsó négyötöde teljesen elpusztult, Európa egyik nagy hagyományokkal bíró fővárosát szinte eltörölték a föld színéről.
A vereség nyomán, valamint az emiatti felelősség és a bűnbak-keresés következtében gyakorlatilag szétesett az emigráns kormány. Maga Mikołajczyk is lemondott tisztéről, majd angol-amerikai nyomásra hajlandónak mutatkozott arra, hogy megállapodjon a „lublini bizottsággal” valamiféle közös kormány létrehozásában. Nem voltak illúziói a tűz és víz összebékítésének esélyeiről, mégis megkísérelte ily módon feltartóztatni vagy legalább enyhíteni a kommunista előretörést – sikertelenül. Még a saját életét is csak nagy üggyel-bajjal tudta megmenteni.
Igazuk lett azoknak, akik pesszimistán szemlélték Lengyelország háború utáni sorsának alakulását. Az Egyesült Államok és Anglia erejéből csupán néhány erőtlen tiltakozásra futotta ebben a kérdésben, s végigasszisztálták, amint Sztálin útmutatásaihoz híven a lengyel kommunisták brutális és véres módszerekkel 1947-re teljesen átvették a hatalmat az országban.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
