Az 1944-es varsói felkelés magyar emlékei
2013. szeptember 25. 14:07 Tischler János
Akcióba lép a Honi Hadsereg
Ilyen körülmények között hozta meg 1944 júliusában a Honi Hadsereg vezérkara nem is titkoltan politikai jellegű döntését a varsói felkelés kirobbantásáról, amit egyébként az emigráns kormány ellenzett. A cél világos volt: a szuverén és legitim lengyel állam nevében óhajtották felszabadítani a fővárost, még mielőtt a Vörös Hadsereg foglalná el azt. Az akció katonai szempontból megalapozatlan és előkészítetlen volt, a felkelés csak akkor kecsegtetett volna a siker halvány reményével, ha a nyugati szövetségesek és Moszkva már a kezdetektől hathatós támogatást nyújtottak volna. Csakhogy a nyugati front messze húzódott, míg a szovjet katonai vezetéssel – érthető okokból – a lengyelek már nemigen keresték a kapcsolatot. Előzetes balsejtelmük utólag is igazolást nyert: a felkelés idején a Honi Hadsereg hozzájuk küldött futárait a szovjetek egytől-egyig letartóztatták.
Másfelől a döntéshozók erősen alábecsülték a németek harcképességét – igaz, a Wehrmacht valóban visszavonulóban volt, és július 20-án sikertelen merényletet követtek el Hitler ellen –, emellett a kitűnően felfegyverzett, gépesített német egységekkel a Honi Hadsereg hozzávetőleg ötvenezer katonája kifejezetten gyenge fegyverzet birtokában nézett szembe, és mint kiderült, a nácikat nem érte váratlanul a felkelés kitörése.
Ellenben siettette a felkelés kirobbantását, hogy Sztálin intencióinak megfelelően július 22-én, a Moszkva-barát lengyel kommunisták vezetésével megalakult az ideiglenes végrehajtói hatalommal felruházott „nemzeti felszabadító bizottság” a Varsótól 140 kilométerre fekvő Lublinban, amelyet a Kreml „a lengyel nemzet képviseleti szerveként” természetesen azonnal elismert, valamint hogy a Vörös Hadsereg csapatai 15-50 kilométerre megközelítették Varsót, illetve elérték a Visztula vonalát. (Egyébként, félig-meddig provokatív módon még a „lublini bizottság” rádiója is arra buzdította a lakosságot, hogy harcoljon Varsóért.)
Sztálin eleinte nem hitte el az augusztus 1-jén megindult felkelésről szóló hírt, majd amikor az valósnak bizonyult, s a németeknek nem sikerült azt néhány nap alatt vérbe fojtaniuk, kifejezetten ellenségesen viszonyult a „varsói kalandhoz”. Egyáltalán nem kívánt támogatást nyújtani a felkelőknek, sőt rájött arra, hogy mennyivel előnyösebb számára, ha a „piszkos munkát”, a polgári Lengyelország végső ellenállásának felszámolását a németek végzik el helyette. Megálljt parancsolt tehát az I. Belorusz Front parancsnokának, az apai ágon lengyel származású Konsztantyin Rokosszovszkij marsallnak, és ez a parancs az elkövetkező öt hétben érvényben maradt.
Ezen felül az 1943-as teheráni megállapodások ellenére sem járult hozzá ahhoz, hogy a nyugati szövetséges gépek igénybe vegyék a szovjet repülőtereket: „A szovjet kormány természetesen nem kifogásolhatja, ha angol vagy amerikai repülőgépek fegyvereket dobnak le Varsó körzetében, minthogy ez amerikai és brit ügy. Határozottan ellenzi azonban, hogy amerikai és brit repülőgépek, miután fegyvereket dobtak le Varsó körzetében, szovjet repülőtereken szálljanak le, minthogy a szovjet kormány nem kívánja, hogy akár közvetlen, akár közvetett köze legyen a varsói kalandhoz” – üzente Sztálin augusztus 16-án Roosevelt elnöknek.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
