Kommunista miniszterből vértanú
2013. szeptember 24. 08:03 Csernus Szilveszter
„Szegény Laci ha ezt látná, de közénk lövetne!”
A hruscsovi enyhülés felülvizsgálta a sztálini rendszer túlkapásait, amit a Moszkvából utasított csatlós államoknak is követni kellett. De a koncepciós perekkel kapcsolatos enyhülésre még szovjet ukáz sem volt szükséges, mert amíg a Szovjetunióban, vagy Kínában évtizedeken keresztül folyhattak a hasonló leszámolások, addig azt a magyar, cseh, vagy lengyel társadalom gyomra már nem vette be, a bizonytalanságban tartott tágabb pártvezetőségről nem is beszélve.
Rajk László perének felülvizsgálatát kevesebb mint öt évvel kivégzése után, 1954 júliusában kezdte meg a Piros elvtárs vezette Belügyminisztérium. Az ekkor készült összefoglaló jelentés megállapította, hogy „Rajk Lászlót hamis vádak alapján ítélték el”, sőt a zárójelentés az egész pert koholmánynak minősítette. Ennek ellenére Rákosinak – aki még mindig első titkár volt – egészen 1955. novemberéig sikerült elhúznia a rehabilitációs tárgyalást, amikorra már az első szovjet-jugoszláv konfliktus is enyhült.
Rajkék újratemetése már az 1956-os forradalom előzményei közé tartozik. A főper három kivégzettjének és Pálffy György altábornagynak a kegyeletteljes temetést a párt vezetősége nem sokkal a forradalom kitörése előtt engedélyezte, akiket mint munkásmozgalmi hősöket, mártírokat a Kerepesi úti nemzeti temetőben helyeztek végső nyughelyükre. Az október 6-i hideg, esős őszi napon végtisztességet adó százezrek nemcsak Rajkékat temették, hanem a Rákosi-rendszert, a nem is olyan régi múlt véres diktatúráját is. Még a Szabad Nép is néma tüntetésről, a Rákosi-rendszer bírálatáról számolt be: „egy korszakot is temetünk, a személyi kultusz és személyi önkény korszakát”.
A nemzeti trikolór borította mauzóleum előtt álló tömeg inkább volt tüntető, mint gyászoló. A nép már Rajkék tárgyalásakor is belső hatalmi marakodásnak tekintette az ügyet a hangulatjelentések szerint. Azzal ugyanis tisztában voltak, hogy Rajk ki is volt valójában, mert bár mártírrá vált, nemcsak áldozata, hanem működtetője is volt a kommunista diktatúrának. Ő volt a „fordulat évének” belügyminisztere, az ÁVO felügyelője, a B-listázás irányítója. Így kulcsszerepe volt a kommunista hatalomátvételben. Nem véletlen a gyászoló tömegben született korabeli vicces anekdota keletkezése sem, miszerint „szegény Laci ha ezt látná, de közénk lövetne!”.
A kádári vezetés nem adott nyilvánosságot a Rajk-pernek a későbbiekben sem. 1961-ig megsemmisítették a Rajk-per tárgyalási, nyomozati és egyéb írott és magnóra vett anyagait. Nem kizárt, hogy ebben Kádár személyes érintettsége is közrejátszott, mint a fővádlottak egyik kihallgatója. Rajk egyik volt harcostársa, emigrációjáig a Rákosi-kor sajtópolitikusa, Fejtő Ferenc később „beismerte”, hogy Rajk olyannyira „feltétlen kommunista és szovjetbarát volt”, hogy ha arra kap utasítást Moszkvából, hogy ő maga szervezze meg a kiszemelt „áruló” perét egyik elvtársa ellen, feltehetően engedelmeskedett volna.
A kutatás az Európai Unió és Magyarország támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú „Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és műödtetése konvergencia program” című kiemelt projekt keretei között valósult meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
