Múlt-kor.hu

Múlt-kor bolt: Itt vásárolhatsz termékeinkből 》

Megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

2013. augusztus 29. 13:11 MTI

<

Kortárs, minőségi, találkozási pont, szolgáltatás

Kőrösi Orsolya elmondta: a Capa-hagyaték megvásárlásakor az állam szerződésben vállalt kötelezettséget a fotóközpont létrehozására, ez a terv valósul most meg hosszú előkészítő munka nyomán. A központ a szeptember közepén induló felújítási munkák után a 100. születésnaphoz kapcsolódó október 21-iki Capa-fiestával nyitja meg kapuit. Erre az időpontra részben elkészül, és ettől kezdve működni fog.

A vezető célja, hogy a fotográfiai szakmával közösen hozza létre az intézményt, ezért szakmai találkozót is összehívott, amelyen bemutatják elképzeléseiket és várják a javaslatokat. Kőrösi Orsolya komplex rendezvényterem létrehozásáról beszélt, és arról, hogy a magyar fotográfusok nemzetközi kapcsolatrendszerének kiterjesztése is fontos céljuk. Küldetésükről szólva a kortárs, a minőségi, a találkozási pont és a szolgáltatás szavakat említette.

"A Mai Manó Ház végre a helyére kerül" - mondta, hozzátéve, hogy ami eddig heroikus erőfeszítéssel próbált központi szerepet betölteni, most meg tudja találni valódi helyét, hiszen különleges, minőségi, intim helye a fotográfiának. A két intézmény egymást kiegészítve működhet ezentúl. A vezető várja az együttműködést a 2018-ban nyíló Magyar Fotográfiai Múzeummal.

Szólt arról, hogy Budapest ikonikus képzőművészeti helye volt az Ernst Múzeum, amely az elmúlt években a kortárs fotográfia kiállítóhelyévé vált. Hozzátette: a múzeum továbbra is a kortárs képzőművészet, ennek részeként a kortárs fotográfia helye lesz. Úgy vélte, a fotográfia az elmúlt években otthon volt ebben a házban, ezért választották ezt a helyszínt.

A szomszédos, a Fővárosi Önkormányzat tulajdonában lévő Tivolival kapcsolatos kérdésre Kőrösi Orsolya azt mondta, foglalkoznak a központ kiegészítésének, együttműködéseinek lehetőségeivel, azzal, miként tud egy kulturális térként működni ez a ház. Mint elhangzott, az oktatás 2014 tavaszán indul be, széles spektrumú képzést szeretnének megvalósítani, a professzionálistól a nagyközönségnek szervezett kurzusokig.

A Műcsarnoktól 2013 augusztusában került el az Ernst Múzeum vagyonkezelői joga, hogy a Nagymezői utcai kiállítóhely a Robert Capa Központnak adjon otthont.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?


	Megnyílik a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Aktuális számunkat keresse az újságárusoknál vagy fizessen elő itt!

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig

Ízelítő a Magazinból

További friss hírek

Legolvasottabb cikkeink

Facebook Twitter Tumblr

 

Váltás az asztali verzióra