Szent Korona a mocsárban
2013. augusztus 23. 12:01 Csernus Szilveszter
Ásókkal a korona nyomában
Szemere a Vidini emigráns táborban megosztotta titkát volt útitársával, Batthyány Kázmérral és a már előtte gyanakodó Fülepp Lipóttal. Később elmondta a párizsi emigráció vezéralakjának, Teleki Lászlónak is. A korona rejtekhelyét így már heten tudták. A császári és királyi hatóságok már 1849. őszén megkezdték a korona keresését, amihez bizottságot is állítottak Titus Karger százados vezetésével. Ám használható információ nélkül tűt kerestek a szénakazalban: a bizottság több helyen folytatott sikertelen próbaásást Orsovától Debrecenig. A munkát sok téves riasztás is akadályozta, ami északabbra terelte a figyelmüket a valós rejtekhelytől.
A korona megtalálásához végül mégiscsak föladott információ kellett. 1853 májusában Wargha István rendőrfőnök fölajánlotta Kempen von Fichtenstammnak, a hírhedt ausztriai rendőrminiszternek, hogy szolgálatára lesz a korona felkutatásában. Wargha még 1848-ban miniszteri tanácsos volt, így az emigránsok köreiben is rendelkezett ismeretségekkel, többek között Kossuthtal is jó kapcsolatot ápolt. Wargha így Londonba, az ekkor ott tartózkodó Kossuthhoz ment, akivel feltehetően Batthyány Kázmér közölhette a korona helyét. Az osztrák titkosrendőrség szerint feltett szándéka volt ugyanis a volt kormányzónak, hogy kicsempészi az ereklyéket az országból.
Nem tudjuk biztosan, hogy Wargha kitől tudta meg a titkot (ő maga egy aligha hihető fedőtörténetet adott elő), mindenesetre hazatért a megszerzett leírással, ami alapján Karger századost 1853. júliusában újabb kutatóásásokkal bízta meg Kempen rendőrminiszter. Mivel a nyári esőzések miatt sokszor állt a víz, és sáros volt a talaj, a környék felásása két hónapig tartott. Szeptember 4-én Wargha is megérkezett Orsovára és maga azonosította be a pontos helyet. 1853. szeptember 8-a reggelén egy Ion Morofina nevezetű helyi román napszámos így kiáltott fel: „Fier!” (Vas!) - a ládát megtalálták. A Szent Korona több mint négy éves földalatti fogsága véget ért.
Az iszapos talajban töltött évek nem tettek jót a koronázási jelvényeknek. A láda belülről rozsdás és nedves volt. A pallos – amelynek hegyét Szemere még Aradon, miután felpróbálta a Koronát és visszacsukta a ládát, véletlenül letörte – megrozsdásdott, az arany országalma elszíneződött, Szent István palástja pedig teljesen át volt nedvesedve a koronázási bársonypárnákkal együtt. A korona és a jogar viszont szerencsére sértetlen maradt.
Az Albrecht főherceg gőzös szeptember 11-én indult útnak a koronával a Dunán fölfelé. Pest-Budára 15-én érkezett meg nagy éljenzés és ünnepi ágyúdörgések közepette. A nép Te Deumot énekelt a parton a korona „visszatértének” hálát adva. Bár másnap a hatóságok és az ország főrendeinek kíséretében a korona a budai királyi palotában ceremoniálisan a helyére került, még aznap vasúton Bécsbe szállították, ahol hasonló ünnepélyesség fogadta. Ferenc József hála-istentiszteletet tartatott, de hiába volt birtokában a Szent Korona, politikai okokból koronázásra ekkor még nem is gondolt. Arra csak tizennégy évvel később került sor Budán. 1853. szeptember 20-án a Szent Korona „hazajött” rövid bécsi látogatásáról és visszahelyeztetett a budai várpalotába, ahol a koronaőrség vigyázott rá.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
