Szent Korona a mocsárban
2013. augusztus 23. 12:01 Csernus Szilveszter
A Korona nem miniszterelnöknek való
Augusztus 10-én Szemere, miközben ellenőrizte és jegyzékbe vette a láda tartalmát, eszébe jutott, hogy a korona nagysága és súlya folytán mennyire nem viselésre való. IV. Károly, az utolsó magyar király is igen furcsán festett benne koronázásakor – korunk embere az erről elhíresült fényképen meg is bizonyodhat. De Szemere idején V. Ferdinánd is nehézkesen viselte a korabeli szóbeszéd szerint. Ezért a miniszterelnök saját fejére tette Szent István koronáját, hogy „használat közben” mérje le súlyát és megbizonyosodjon, hogy az nem viselésre való.
Valóban nem viselésre találták ki
A temesvári csatavesztés után Kossuthék már nem törődtek a koronával. Szemere saját belátása szerint rendelkezett vele, de semmiképpen sem akarta, hogy az ellenség kezébe kerüljön. Így tovább próbálkozott elrejtésével. Mindenekelőtt ollóval levakarta a ládáról az odafestett koronát. Először augusztus 12-én Lugoson akarta elrejteni, majd 14-én, a világosi fegyverletétel után Karánsebesen Fülepp Lipótnak, a bánsági bányavidék kormánybiztosának adta a ládát, hogy azt egy bányában ássa el. Szemere azon szavak kíséretében adta át, hogy fontos iratokat tartalmaz, ezért nem keülhet az ellenség kezébe. Az elrejtés nem sikerült, mert Fülepp gyanút fogott, hogy talán a korona van a ládában, így Szemere tovább vitte azt a déli határra, a Duna-parti Orsovára. Itt elmondta titkát a vele utazó Batthyány Kázmér külügyminiszternek, akinek válasza meghökkentő volt: „Törd össze, vagy vesd a Dunába”.
Szemere a koronát nem akarta kivinni az országból, így végleg az elásás mellett döntött. Három megbízható embert talált, akik segítettek neki ebben, Lóródi Ede és Házmán Ferenc belügyminiszteri tanácsosok és Grimm Vince bankjegytervező személyében. Szemere nekik is azt mondta, hogy a ládában fontos kormányiratok vannak.
Először augusztus 22-én ásták el egy, a harcok miatt üresen hagyott ház szobájában, majd a beásott gödör fölött tüzet gyújtottak, hogy elfedjék a friss ásásnyomokat. Másnap kiderült, hogy valaki kikémlelhette őket, mert a helyet addigra már félig felásták. Házmán Ferenc visszaemlékezése szerint ekkor már a kétségbeesett Szemere is a Dunába akarta süllyeszteni a ládát, de erről maga Házmán lebeszélte. Ebből következtethetünk arra, hogy Házmán sejthette, mi lehet a ládában, azért is kardoskodott az elrejtéséért a folyammederbe vetés helyett.
Augusztus 23-án így továbbmentek Havasalföld felé, ahol találtak egy sűrűn benőtt, nehezen megközelíthető füzest. Ezt ideális rejtekhelynek tartva, a ládát a helyszínre szállították, de a továbbszállításhoz ismét turpisságra volt szükség. Szemeréék kipróbálás címén kölcsönvették egy Egressy Gábor nevű lókupectől lovait, mivel sajátjuk már nem volt. A ládát hordó kocsira a lovakat „próbakörre” befogták, és a rakományt a helyszínre szállították. Itt megkezdték a gödör kiásását. Közben gondosan ügyeltek arra, hogy legalább egyikük mindig a közeli szállásukon tartózkodjon és elvonja a fogadósok figyelmét. A Szent Koronát és a koronázási jelvényeket őrző láda így estére Dunához közeli vízjárta, iszapos földben nyugodott. Miután készen lettek, ágakat hordtak a helyre és a munkaeszközöket a közeli Cserna-patakba vetették. Majd fogadalmat tettek, hogy nem fedik föl a rejtekhelyet, amíg vissza nem térnek, és Szemere erre engedéyt nem ad. A kis csoport augusztus 24-én kelt át az Oszmán Birodalomhoz tartozó Havasalföldre.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
