Futball: amikor még mi voltunk az olaszok

2013. július 23. 12:25

Ma már szinte hihetetlen, de 1920 végén magyar sportújságíró ezt írhatta az Internazionale-Milan összecsapást követően: „maga a játék az olaszok nagyon kezdetleges technikai készültségét árulta el. Bizony még sokat kell tanulniuk, hogy nyomunkba jöhessenek. Egyelőre sok-sok tanulásra és tanítómesterre van szükségük”.

Az olasz futball magyar ősatyái

Valóban, Olaszországban ekkor az új játék, a „football” inkább szólt a kemény, talán túlzottan is férfias küzdelemről, mint művészi megoldásokról. Hajós Alfréd az 1896-os athéni olimpia bajnoka, a Budapesti Torna Club intézője panaszkodott is, hogy Itáliában túrázó csapatának ez milyen súlyos gondokat okoz, hiszen „majd minden mérkőzésünkön egy-két játékos bekötött fejjel jelenik meg a pályán.”

Az évszázad elején a közép-európai, így a magyar labdarúgók is, különösen népszerűek voltak, a futballért már akkor is rajongó Olaszországban, ahol „szíves-örömest látják a magyar futballistát, s várnak is belőle tavaszra egy-két csapatra valót” – számolt be 1921 tavaszán, a már Olaszországban dolgozó Ging József, a Törekvés egykori, háromszoros válogatott középfedezete. Valóságos magyar futballexpanzió indult meg Itália felé.Az 1899-ben alapított Juventus szurkolói mai is tisztelettel beszélnek Károly Jenőről, az MTK és a Budapesti Atlétikai Klub (BAK) egykori játékosáról, „signor Karoliról”, az első professzionális edzőről a klub történetében.

A hatalmas tekintélyű magyar edző csapatában két honfitárs is játszott. Az olasz állampolgárságot is szerző egykori Törekvés játékos, Viola József, illetve az 1925-26-os olasz gólkirály-csapattárs, a gyorsasága miatt Olaszországban csak „Gazellának” becézett, Magyarországon viszont „Kicsi” becenévre hallgató Hirzer Ferenc. Utóbbi az első, bemutatkozó mérkőzésén rögtön mesterhármast ért el a Parma ellen. A sikeredző azonban nem élhette meg az 1925-26-os szezon végét, döntőt játszó csapata utolsó mérkőzése előtt szívroham végzett vele. Olaszországban temették el.

A szintén 1899-ben alapított AC Milan első külföldi igazolása Bánás József volt. Az FTC és a Vasas hajdani játékosa, Piero Pirelli klubelnök személyes kiszemeltje, 1924. október 5-én 30 évesen mutatkozott be a szurkolóknak. Később is dolgozott a csapatnak, nevéhez fűződött Ezio Loik felfedezése, de szakmai felügyelete alatt fejlődött egy ideig Nereo Rocco, vagy a fiatal Giovanni Trapattoni.

Mivel a milánói vörös-feketék vezetősége határozottan elzárkózott külföldiek szerepeltetésétől, és ez többeknek nem tetszett, a városban új, a külföldi játékosokat is felvonultató csapat született, amelyet érthetően „Internazionaléra” kereszteltek. Ezt a nevet ugyan a fasizmus alatt nem, vagy csak kisebb módosításokkal (Ambrosiana, illetve Ambrosiana-Inter) használhatta a csapat. 1926 és 1936 között a milánói kék-fekete együttes szinte „magyar csapat” volt, hiszen itt volt edző, és nyert nagyon fiatalon bajnokságot a Giuseppe Meazzát fölfedező Weisz Árpád, Viola József, Tóth „Potya” István, vagy Feldmann Gyula.

A fővárosi klubok közül a régebbi, a Lazio történetében az első magyar játékos, az 1926 és 1929 között Rómában futballozó válogatott Ligeti (Lőwy) Jenő, az első külföldről igazolt szakember pedig honfitársa, a BTC egykori jobbhátvédje, az egyszeres válogatott Kőszegi Dezső volt, aki szigorú edzésmódszereket vezetett be a klubnál. Heti három edzést vezényelt, és szigorúan tiltotta a dohányzást. Czeizler Lajos 1930-tól kezdett foglalkozni a Lazio ifjúsági korosztályú labdarúgóival, akik egy szezont készülhettek a magyar mesterrel. A hajdani ferencvárosi Kertész Géza 1939-ben került a Lazio élére és edzői pályafutása legnagyobb eredményét érve el, a negyedik helyre vezényelte az égszínkék-fehér csapatot.

Andreides Gábor teljes cikke a Múlt-kor magazin nyári számában