A középkor óta változatlan a lepra

2013. június 17. 10:34

Kutatók középkori európai sírokból származó csontvázakat exhumáltak, amelyekben meglepően jó állapotban megmaradt a lepra baktériumának genomja. Ez volt az első alkalom, hogy egy több száz éves lepragenomot vizsgáltak, a tudósok pedig azt a következtetést vonták le, hogy a középkori és a modern lepratörzsek felépítése és egyéb jellegzetességei közel azonosak.

A lepra, más néven Hansen-betegség (régi magyar nevén a bélpoklosság) a Mycobacterium leprae nevű baktérium krónikus fertőzésének köszönhető. A kór bőrelváltozást okoz, ami maradandóan károsíthatja az arcot, az idegeket, a szemet és a végtagokat, a lábak és a karok a másodlagos fertőzések kialakulása során deformálódhatnak. A lepra gyakran csak nagyon lassan fejlődik ki, akár 25-30 év is eltelhet, mire a tünetek megjelennek.

A betegség különösen a hűvös Skandinávia déli részén pusztított a középkorban. „Ez volt az egyik fő egészségügyi probléma a korban” – mondta el Jesper Boldsen, a Dél-dániai Egyetem biológiai antropológusa, a tanulmány egyik szerzője. A leprások száma aztán a 16. században meredeken csökkent; ahhoz, hogy megértsék, mindez miért történt, Boldsen és munkatársai öt középkori csontvázból nyertek ki DNS-t, amelyet egy mai betegből nyert mintával hasonlítottak össze.

Normális esetben ezek a vizsgálatok igen bonyolultak, mivel a gének legtöbbje az évszázadok során lebomlik, azonban néhány középkori csontváz nagy mennyiségű, jól megőrződött DNS-t tartalmazott, valószínűleg azért, mert a lepra baktériumának vastagabb sejtfala van, amely megvédhette a pusztulástól a genomot. A kutatók egy „shotgun sequencing” nevű automatizált módszert alkalmaztak, amelynek segítségével meg tudták szerezni a minta szerkezetét.

A vizsgálatok során kiderült, hogy a lepra genetikai állománya a középkor óta csaknem változatlan, így a betegség az idők során egyre kevésbé lehetett "hatásos". A 16. századtól datálható visszaszorulása valószínűleg annak tudható be, hogy az emberi népesség fokozatosan védelmet szerzett ellene, érveltek a kutatók. Az egészségesek általában száműzték azokat a lakosokat, akik megkapták a kórt, s életük végéig bujkálniuk kellett, illetve lepratelepen tengődniük. Emiatt aki valamennyire is hajlamos volt a betegségre, meghalt, aki pedig immunitást élvezett – mint a legújabb kutatások szerint a népesség mintegy 95 százaléka –, túlélte.

A lepra még ma is sújtja az emberiséget, ám már kezelhető antibiotikumokkal. 2013-ban is több mint 10 millió megbetegedéssel számolhatunk világszerte, s körülbelül 250 ezer új eset regisztrálnak évente, magyarázta Johannes Krause, a Tübingeni Egyetem paleogenetikusa a LiveSciencenek. Az emberek mellett a betegség a tatuknál is pusztít, például az Egyesült Államokban a legtöbb eset ezekhez az állatokhoz köthető. A lepra hűvösebb hőmérsékleten jobban szaporodik, a tatuknak pedig a legalacsonyabb a testhőmérsékletük az emlősök között. A tatuk valószínűleg az emberektől kaphatták el egykoron a fertőzést, amely a kutatók szerint Európából érkezhetett az Újvilágba. Az öreg kontinensre pedig Kelet-Afrikából hurcolhatták be, egyes elméletek szerint azonban a Közel-Kelet lehet a betegség otthona, esetleg maga Európa.