A csata, ahol a németek és az amerikaiak egy oldalon álltak
2013. május 16. 09:33
Két héttel az után, hogy 1945. április 30-án Adolf Hitler feleségével, Eva Braunnal öngyilkosságot követett el a berlini Führerbunkerben, az amerikai és német csapatok vállvetve harcoltak egymással, hogy kiszabadítsák az ausztriai itteri kastélyban fogvatartott magas rangú francia foglyokat. Ez volt az egyetlen olyan alkalom a második világháború hat éve alatt, amikor az amerikaiak és a németek egy oldalon álltak.
Az itteri kastély (Schloss Itter) Észak-Tirol egyik piciny településén, az alig ezer lelket számláló Itterben, egy magas dombtetőre, a Brixental-völgy bejáratához épült. Első említése 1240-ből való, 1312 és 1816 között Salzburghoz tartozott, majd 1884-ben Liszt Ferenc és kedvenc női tanítványa, a német zongorista-zeneszerző, Sophie Menter vásárolta meg. A kastélynak nem ez az egyetlen komolyzenei kötődése, mivel az orosz Pjotr Iljics Csajkovszkij is itt alkotta meg egyik zeneművét 1892-es látogatása alkalmával.
Franciaország német megszállásakor a kastély falai között magas rangú francia személyeket tartottak fogva, többek között Édouard Daladier és Paul Reynaud egykori kormányfőket, Maurice Gamelin és Maxime Weygand tábornokokat, Jean Borotra volt teniszbajnokot, a Francia Szociális Párt (Parti Social Français, PSF) tagját, François de La Rocque-ot, a szélsőjobboldali Croix de Feu vezetőjét, André François-Poncet diplomatát és Georges Clemenceau fiát, Michelt, illetve három hónapig a végül egészségügyi okok miatt Franciaországba visszaküldött köztársasági elnököt, Albert Lebrunt és De Gaulle elnök ellenálló testvérét, Marie-Agnès de Gaulle-t.
A kastély
Az 1945. május eleji csata azt követően vette kezdetét, hogy a kastély védői május 4-én elhagyták Észak-Tirolt, a német hadsereg pedig egyre inkább vezető nélkül maradt. A kastély felszabadítására az amerikai 103. gyalogos hadosztály – mindössze két tankkal és korlátozott lőszerrel – fogott össze a Wehrmacht húsz katonájával, hogy megvédjék a középkori építményt és prominens foglyait az odaérkező SS-egységtől.
Az elsőre bizarrnak tetsző szövetséget a 27 éves New York-i Jack Lee százados vezette, akinek sikerült az SS támadásait visszavernie az erősítés megérkezéséig – olvasható Stephen Harding The Last Battle című nemrégiben megjelent könyvében. Bár a kastély adminisztratív értelemben a dachaui haláltábor altábora volt, „lakói” összehasonlíthatatlanul jobb körülmények között élték mindennapjaikat, mint a Harmadik Birodalom első állandó koncentrációs táboraként hírhedtté vált tábor foglyai; az előkelő franciák számára könyvtár állt rendelkezésre és vendégszoba biztosította kényelmüket.
Az amerikai-német „kényszerházasság”-ot észlelve az SS órákon belül megtámadta a kastélyt. A náci csapatok páncéltörőkkel és géppisztolyokkal estek a kastélynak, amelynek egy részét sikerült lerombolniuk. A harcokban a magas rangú foglyok is részt vettek – írja Harding –, így például Michel Clemenceau is fegyvert ragadott. A támadás intenzitásának növekedését látva Lee a kastély masszív tornyába vonult vissza, s mikor fogytán volt a lőszerük, már azt tervezték, hogy puszta ököllel veszik fel a harcot az SS ellen. Erre végül a 103. gyalogos hadosztály megérkezésének köszönhetően nem került sor; a Anthony McAuliffe tábornok vezette egység felszabadította a kastélyt és kiszabadította a foglyokat.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
