Kitelepített "kémek"
2013. május 15. 13:51
Beindul a magyar kémelhárítás
Mielőtt a szorosan vett témára térnénk, röviden vázoljuk az ügy hátterét. 1952. december 24-én az ÁVH elhurcolta lakásáról a Tószeghy-Freund család leszármazottját, Hatvany Lili fiát, Tószeghy Tamást. Története szorosan kapcsolódott a francia katonai attasé helyettese, Jean Christian Paillet elleni nyomozáshoz, amelynek során már december elején elítélték Csáky Mihálynét és kilenc társát kémkedésért. Paillet 1949. december 25-én érkezett Magyarországra, és a budapesti Military Permit Office (Katonai Engedélyek Hivatala, KEH), vagy ahogy a magyar államvédelmi szerv nevezte: a Trizónia Hivatal vezetője lett. A hivatal feladata volt a megszállás alatt álló Németország nyugati övezetébe megadni a beutazási engedélyt. Egész Európában jelen volt, irányítását a Németország amerikai övezetében működő Central Transport Board látta el. Fő profilja a magyar államvédelem feltételezése szerint a hírszerzés volt. Ebből adódóan a Trizónia Hivatal tisztségviselőit is állandó megfigyelés alatt tartotta a magyar kémelhárítás. Paillet-re állított ügynökök jelentéseiből tudhatjuk, hogy az 1951 tavaszán megindult kitelepítések fokozott figyelmet kaptak a franciák részéről is.
Az U 12. fedőnévvel ellátott ügynök jelentéseiben beszámolt arról, hogy Paillet szerint a magyar kormány ezzel és ehhez hasonló intézkedésekkel akarja felszámolni a régi középosztályt. Ezek az akciók kevésbé látványosak, mint a kivégzések, de az eredményük ugyanaz, hiszen a kitelepített emberek többsége idős, akik nem fogják túlélni az első telet sem. A következő bekezdést olvasva egyáltalán nem tűnik túlzásnak a kiemelt figyelem: „Paillet ugyanakkor kijelentette, hogy ő úgy hallotta, hogy folytatódnak a kitelepítések. Paillet-nél állandóan visszatérő kérdés, hogy miért történnek a kitelepítések. A kitelepítések okán rágódik állandóan.” Nem tartotta elégséges magyarázatnak a lakáshiányt vagy az élelmiszer-ellátás nehézségeit, sokkal átfogóbb és nagyobb szabású célt sejtett a rendelet mögött: „A kitelepítettek helyébe tíz éven belül egy új középosztály fog kialakulni, mint Moszkvában. Az új intelligenciából, pártemberekből új burzsoázia lesz.” Paillet jól látta a helyzetet, és okkal vonhatott párhuzamot a szovjet minta és a Magyarországon történő események között, hiszen közvetlenül a háború után a moszkvai francia nagykövetségen szolgált, mint az ottani katonai attasé szárnysegéde.
Tószeghy Tamás széles külföldi ismeretségi körrel rendelkezett, a budapesti diplomaták közül többel is szoros kapcsolatot tartott fent. Tanulmányait európai nagyvárosokban végezte, megfordult Angliában, majd hosszabb ideig Németországban élt. 1938-ban került Párizsba, francia katonaként szolgált a háború alatt. 1946-ban érkezett vissza angol származású feleségével Magyarországra, ahol az egyik családi cégnél, a Badacsonyi Bazaltbányáknál kezdett dolgozni. 1948 elején a bányát államosították, Tószeghyék Budapestre kerültek, és megélhetésüket egyéb forrásból voltak kénytelenek fedezni. Tószeghy Tamás jól beszélt angolul, franciául és németül, így kézenfekvő lehetőségként adódott a nyelvoktatás. Több külföldi diplomatával teremtett kapcsolatot, akikkel a nyelvórákon kívül is társasági viszonyba került. Ráadásul Tószeghy feleségét is gyermekkori ismeretség fűzte több külföldi hivatalnok feleségéhez, így többszörösen is adott volt a lehetőség a kémkedés vádjának felépítéséhez.
Paillet-vel, a Trizónia Hivatal vezetőjével is nyelvoktatás kapcsán ismerkedett meg. Német nyelvre tanította a francia katonai attasé helyettesét 1951 decemberétől, majd egyre szorosabb személyes kapcsolat alakult ki közöttük, így Tószeghy 1952. augusztus 25-től tisztségviselő lett a Trizónia Hivatalban. Vallomásaiban azt állítja, hogy már 1952 tavaszától kérdezgette Paillet a magyar viszonyokról, de csak nyár elején kérte fel kémkedésre. Az aláíratott vizsgálati anyagok szerint Tószeghy vállalkozott erre, és megígérte, hogy az ország különböző vidékein tartózkodó ismerőseitől igyekszik konkrét adatokat szerezni katonai mozgásokról, a civil lakosság életkörülményeiről. Ennek a tanulmánynak nem célja, hogy megállapítsa valóban szó volt-e kémkedésről, vagy csupán koncepción alapult-e az egész vád – ez mindenképpen további kutatásokat igényel. Tószeghy vidéki ismerősei között azonban szép számmal akadtak olyanok, akik kényszerlakhelyükön kitelepítettként tengették mindennapjaikat, és nem egészen úgy kerültek vissza a fővárosba, ahogy szerettek volna.
Borvendég Zsuzsanna cikkének folytatása a Betekintő 2013/1. számában található
Támogasd a 
szerkesztőségét!
