Kanada elfeledett járványa

2013. május 8. 12:12

Az Egészségügyi Világszervezet genfi székhelyén emlékmű hirdeti a himlő 1980-as globális legyőzetését, amikor az emberiséget évezredek óta megkeserítő ragályos betegséget végre hatékonyan visszaszorították. A feketehimlő gennyes pattanásokkal csúfítja el az embert, eltorzítva az áldozatok arcait és egyéb szerveit. A gyermekek és az idősek különösen ki voltak szolgáltatva a ragálynak, amely a túlélőknek gyakran vakságot okozott, mint például Kölcsey Ferencnek.

Az utolsó nagy himlőjárvány Kanada mai területén 1862 tavaszán vette kezdetét, amikor egy San Franciscóból érkező hajó partot ért a brit columbiai kikötővárosban, Victoriában, és himlős betegek hada lépett a szárazföldre. Az ezt követő nyáron és ősszel a 40-80 százalékos halálozási aránnyal „dolgozó” kór hihetetlen gyorsasággal száguldott északra és keletre, a vízpartok közelében épült településeken kiválóan kiélhette "étvágyát". Brit Columbia fehér lakossága ellenállóbb volt a halálos kórral szemben, ám az őslakos népesség szervezete nem bírta leküzdeni a veszedelemet, s százával hullottak el.

A járvány megállítása érdekében ideiglenes táborokat állítottak fel, s közel kétezer falut gyújtottak fel a himlő vonulásának feltartóztatása végett. A túlélők délnyugatra menekültek, ahol védőoltást kaptak. Egy misszionárius által „minden betegség közül a legocsmányabb, amely valaha is előbukkant a pokol kapuján” néven emlegetett kór útját a szenvedés, pánik és kétségbeesés övezte.

Mire a járvány 150 évvel ezelőtt véget ért, a becslések szerint 20 ezer embert küldött át a másvilágra. Gondoljunk úgy erre a számra, hogy fél évszázaddal később az akkor már Kanadához tartozó, ám a járvány idején még önálló tartományként működő terület 6 ezer katonát állított ki az első világháború négy éve idején a szövetséges hatalmak megsegítésére, ami töredéke volt csupán a járvány által elpusztított lakosoknak. Kanada azonban mára elfelejtette az 1862-1863-as eseményeket, még egy műemlék sem hirdeti az áldozatok emlékét, olvasható John Douglas Belshaw cikkében a Salon című politikai honlapon.

Az elmúlt évtizedekben műemlékek sora jelent meg például a szexiparban dolgozók meggyilkolásának vagy az 1989-es montreali főiskolai vérengzésnek – ahol 14 fiatal nőt lőttek le – emlékére. Az emlékművek listájára a járványokkal kapcsolatos szobrok is felkerülhetnek: kolera, tuberkulózis, rák, AIDS elpusztította emberek emlékére már készültek emlékszobrok, azonban a kanadai himlőhöz hasonlóan például az 1918-1919-es spanyolnátha során elhunytak számára sincs megfelelő emlékhely, pedig az emberi történelem legtöbb áldozatot szedett járványa a legszerényebb becslések szerint is több tízmillió halottat hagyott hátra maga után.