Mindig is volt Európában kannibalizmus
2013. május 2. 12:26
Jó ürügy a kannibalizmus
Habár megcáfolhatatlan bizonyíték nincs a kannibalizmus ősi formájára, a középkorból már egyértelmű jeleket találunk. Például Angliában a 11. században a gyakori éhínségek idején nem egyszer jelentek meg főtt emberi húst áruló kofák a vásárokon. A világ első, egymástól független források által is megerősített emberevési esete a keresztesekhez kötődik: Ma’arra szíriai város 1098-as sikeres ostromát követően az éhes keresztények az egybehangzó állítások szerint az elhunyt muszlimok húsából lakmároztak.
A források megerősítik a táplálékhiányt, azonban abban eltérnek, hogy vajon az embertelen tettet az európai hatóságok hallgatólagos jóváhagyásával vagy a legnagyobb titokban hajtották végre. Egy arab forrás az előbbi mellett teszi le voksát, írója szerint a keresztes vezetők ekképpen akarták pszichológiailag megfélemlíteni a muszlimokat, amely taktika a jövőbeli összecsapások alkalmával a javukra szolgálhatott volna. „Az európai társadalom ezt végtelenül elvetette, mindenki elítélően nyilatkozott felőle” – fejtette ki Jay Rubenstein, a knoxville-i Tennessee Egyetem munkatársa.
A 16. századra a kannibalizmus nem csupán az európai mentalitás részévé vált, hanem Spanyolországtól Angliáig a mindennapi orvoslás alapvető elemévé lépett elő. Kezdetben Egyiptomból behozott múmiapor fogyasztását alkalmazták a különböző betegségek ellen. Később a gyakorlat kiterjedt a helyben eltemetett holttestek – főként bűnözők tetemeinek, húsának, bőrének, csontjának, vérének, esetleg vizeletének – fogyasztására, a maradványokat az éj leple alatt ásták ki a sírkertekből.
Richard Sugg, a Durhami Egyetem kutatója a konferencián elmondta: az orvosi kannibalizmus 1680-ban érte el a csúcsát, ám a gyakorlat egészen az i. sz. 2. században élő görög orvosig, Galénoszig visszavezethető, aki az emberi vért bizonyos gyógyszerek alkotóelemeiként ajánlotta. Mintha megállt volna az idő: 1910-ben egy német gyógyszeripari katalógusból még mindig lehetett múmiaport rendelni.
Míg az európaiak ókori fáraók maradványait fogyasztották betegségük legyőzésére, addig ugyanez a kultúra misszionáriusokat küldött az Újvilágba, hogy az őslakosokat kigyógyítsák feltételezett barbár kannibalizmusukból, amelyek legtöbbje légből kapott volt, s a gyarmatosítás ürügyeként szolgált. A „kannibál” szó az angol nyelvben először a 16. század közepén spanyol felfedezők közreműködésével jelent meg. A szó a kutatások szerint a spanyol „canibales”-ből eredt, amit Kolumbusz használt a naplójában a Karib-szigetek őslakosainak leírására, akik a pletykák szerint emberi húst is fogyasztottak.
A felfedező naplójából azonban világosan kitűnik, hogy ő sohasem adott hitelt a szóbeszédnek. Mindenesetre a név ragadósnak bizonyult, s Amerika őslakosait rövid időn belül ezzel a jelzővel kezdték el illetni. A görög és latin „antropofágia” (emberevő) szó lassan az ázsiaiakra tolódott át, egy 1538-as szótár például így definiálja jelentését: „Azok az emberek Ázsiában, akik férfiakat (!) esznek.” Sokan megkérdőjelezték a gyarmatokon történő emberevést, azonban több, a korból származó emberi ürülékben is emberi vérben található fehérjéket fedeztek fel, ami nyilvánvalóvá tette a tényt.
Manapság már tényleg szenzációt kelt egy-egy kannibalizmusra utaló hír, hiszen századunkra szerencsére kikopott a köztudatból és a kultúrából az effajta táplálékszerzési vagy gyógyító módszer. Elszigetelt esetek során természetesen ma is találhatunk kannibalizmusra utaló jeleket, ezek főként katasztrófák idején ütik fel a fejüket: az egyik legismertebb eset 1972-ben történt, amikor az Andokban lezuhant az uruguayi rögbiseket szállító repülőgép. A túlélők 72 napot töltöttek az Andokban úgy, hogy a katasztrófában elhunyt társaikat ették meg.
Támogasd a 
szerkesztőségét!
